kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Még nem kapós itthon a távtitkárnő

Miközben Amerikában már komoly iparág alakult ki a virtuális asszisztensek alkalmazása köré, Magyarországon továbbra sem tudnak semmit róla a cégvezetők. Pedig az időeltolódást kihasználva mi is képesek lennénk hatékonyabbá tenni működésünket, csupán egy kis bizalom szükségeltetne hozzá - írja a Népszabadság.

Az időeltolódást és az ázsiai, olcsóbb, angolul beszélő munkaerőt kihasználva Amerikában és Nyugat-Európában már nemcsak a nagyvállalatok, hanem kis cégek, sőt "magánzók" is kiszervezik tevékenységeik egy részét. A munkaidő lejártával elküldött feladat ugyanis így másnap reggelre már a megbízó asztalán van, lepasszolva ezzel az olyan "kulimunkákat", mint az anyaggyűjtés, idegen nyelvi levelezés, fordítás, hírlevélszerkesztés, belföldi és külföldi utazásszervezés, pályázatfigyelés, gépelés vagy éppen honlapszerkesztés.

Óriási előnye ellenére Magyarországon mindössze pár tucatnyian végzik a távmunka e sajátos formáját, arról nem is beszélve, hogy még ők sem tartanak ott, ahol kéne, a vezetők bizalmatlansága miatt ugyanis alig tudják megmutatni kreativitásukat, képességeiket - mondta a Népszabadságnak Petrényi Szilvia, a Magyar Távmunka Szövetség titkára, aki maga is távmunkában látja el feladatait. Nálunk e szolgáltatás nemcsak gyerekcipőben jár, hanem toporog, jelezte Petrényi, hozzátéve, hogy Magyarországon a legtöbb VA másodállásban, esti és hétvégi munkaként képzeli el tevékenységét. Ez pedig nem kedvez a vezetőknek, hiszen ennek köszönhetően folyamatosan kétségek merülnek fel bennük azt illetően, hogy a VA-nak a kvázi túlórában lesz-e elegendő energiája főállása mellett minőségi munkát végezni.

A lemaradás okai

A magyarországi gyakorlat azt mutatja, leginkább azon kezdő kisvállalkozások próbálkoznak meg a komplex virtuális titkárság igénybevételével, akik szűkös anyagi kereteik miatt még nem tudnak egy jól felszerelt irodára, teljes munkaidőben dolgozó titkárnőre áldozni. Igaz, a virtuális asszisztenseket még így is csak apró feladatokkal bízzák meg, az anyagiak miatt ugyanis képtelenek lennének egy több nyelven beszélő, teljes körű ügyintézést vállaló VA-t foglalkoztatni.

További problémát jelent a hazai szabályozás is, elvégre nagyon nehéz a virtuális világba helyezni egy cég ügymenetét, ha még az elektronikus aláírást sem fogadták el, és továbbra is minden egyes megrendelést, meghatalmazást, számlát és szerződést eredeti aláírással és pecséttel kell ellátni. A szabályok természetesen fontosak, de a mindennapi gyakorlatban igencsak megnehezítik a munkát - mondja a Távmunka Szövetség titkára. Ezért a magyar VA-k tevékenységét inkább mobil, mintsem virtuális asszisztensi munkának lehet nevezni.

A VA elterjedését nehezíti továbbá, hogy semmilyen képzés nincsen a távtitkárnők számára, csakis a saját tapasztalataik és a külföldi szakirodalom alapján állhatnak neki a munkának.

A virtuális asszisztensek helyzete

A virtuális asszisztensek általában vállalkozókként - jellemzően bt.-ben vagy kft.-ben - dolgoznak, bár ezt a munkát munkaviszonyban is el lehet látni. Ha egy cég például megengedi a titkárnőjének, hogy egy héten három napot a cégnél, kettőt pedig otthon dolgozzon, akkor őt tulajdonképpen részben virtuális módon, de alkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatják.

A VA-k jövedelme a megbízások jellegétől és a megbízók fizetőképességétől függ. A tapasztalatok szerint kevés az üzletileg korrekt, minőségi munkát elváró és a minőségi munkát megfizetni is hajlandó megrendelő, hiszen a nagyvállalatoknak a folyamatos titkárnői jelenlét miatt nincs szükségük rá, a kisvállalkozások pedig féltik rákölteni nehezen összekuporgatott pénzüket. Pedig egy kis szemléletváltással hatékonyabbá tehetnék működésüket, és még a munkaerőpiacról kiszorult tömegeken (gyesen lévő kismamák, megváltozott munkaképességűek) is segítenének.

Népszabadság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Home office munka

A home office az otthonról végezhető munkát jelenti. Lehetősége szélesebb körben a koronavírus-járvány idején terjedt el. A pandémia óta az ilyen... Teljes cikk

Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett

A home office a COVID előtt, jellemzően multinacionális vállalatnál dolgozók kiváltsága volt, a járvány alatt viszont irodai munkakörökben... Teljes cikk

Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni

Egy újabb 4 napos munkahét projekt! A PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának 280 munkatársa hétfőtől csütörtökig fog dolgozni a három... Teljes cikk