kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Téli közmunkaprogramot jelentett be Lamperth Mónika

Téli közmunkaprogramot indít álláskeresőknek a Szociális és Munkaügyi Minisztérium; a 2,4 milliárd forint költségvetésű programban legkevesebb 3000-3500-an vehetnek részt - jelentette be Lamperth Mónika szombaton Kaposváron.

A szaktárca vezetője a Közmunka Tanács kihelyezett ülésén elmondta: a program célja, hogy télen a foglalkoztatási "holt szezonban" enyhítsék az álláskeresők gondjait.

A közmunkával azokon kívánnak segíteni, akik átmenetileg, vagy tartósan kiszorultak a munkaerőpiacról, így elsősorban a képzetlenek, a romák, és a nők kapnak lehetőséget a programban való részvételre - hangsúlyozta.

Lamperth Mónika hozzátette: a kormány törekvése, hogy segély helyett munkalehetőséget kínáljon az álláskeresőknek, hogy a munkával szerzett jövedelem, és ne a különféle jogcímeken biztosított állami vagy önkormányzati segély legyen a megélhetés alapja. E cél megvalósításának egyik legfontosabb intézménye a közmunka - emelte ki a miniszter.

Tájékoztatása szerint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2007-ben 18 közmunka programot indított, összesen 8,9 milliárd forint forrásból. Ennek keretében több mint 15.000 álláskeresőt foglalkoztattak. A miniszter szólt arról is, hogy új elemként bevezették a közmunkaprogramban résztvevők szakmai képzését. A lehetőséggel az érintettek 15 százaléka élt.

Sándor László, a Közmunka Tanács elnöke az MTI-nek arról számolt be, hogy 2007-ben messze túlteljesítették az év eleji terveket, hiszen ahhoz képest, hogy a központi költségvetés 3 milliárd forinttal indította a közmunkaprogramot, csaknem háromszor nagyobb összeget fordítottak erre a célra.

Az elnök hozzátette: a most bejelentett programnak köszönhetően november elején meg tudnak hirdetni egy december elsejével már effektív munkával induló programot. A decemberre és januárra tervezett, esetleg hosszabb ideig is tartó program akár 5.000 embernek jelent pótlólagos foglalkoztatást - mondta Sándor László.

A Közmunka Tanács elnöke rámutatott: ezzel a programmal egyrészt többletjövedelmet biztosítanak az abban résztvevőknek, másrészt a településeken élő idős, magukról gondoskodni nehezen tudó embereknek nyújtanak segítséget, olyan szolgáltatásokat, mint például a meleg étel kiszállítása, bevásárlás, gyógyszerek kiváltása, portájuk rendbetétele.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk