Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Mennyit kerestek a pártvezetők 2017-ben?

2017-ben ismételten Gyurcsány Ferenc kereste a legtöbbet a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői közül. A DK elnökének vagyona csaknem 200 millió forinttal gyarapodott, értékpapírban tartott megtakarításai ennek ellenére csökkentek tavaly - írja az MTI.

Gulyás Gergely, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetőjeként - a többi frakcióvezetőhöz hasonlóan - havi 1,3 millió forintos jövedelemre tesz szert tavaly októberi kinevezése óta. A kormánypárti politikus idei nyilatkozatában az egyetlen újdonságot 1,1 millió forintos banki folyószámlája jelenti. Gulyás Gergely így továbbra is két XI. kerületi lakás, egy 95 és egy 52 négyzetméteres ingatlan tulajdonosa, előbbi azonban haszonélvezettel terhelt.

Tóth Bertalannak, az MSZP frakcióvezetőjének jelentősen kedvezőbbé vált az anyagi helyzete az elmúlt évben: banki és más pénzkövetelései 5,4 millió forinttal emelkedtek, miközben hiteltartozása több mint 22 millió forinttal, egymillió forintra csökkent. Az ellenzéki politikus emellett továbbra is mintegy 17 millió forint értékű, nagyrészt euró alapú életbiztosítással rendelkezik, a korábbiakkal ellentétben ugyanakkor tavaly már nem egészítette ki keresetét havi 300 ezer forintos bérbeadással. Tóth Bertalan felmondta XI. kerületi albérletét is, helyette törvény szerint meghatározott lakáshasználatot vesz igénybe 2017 januárjától.

A Jobbik képviselőcsoportját vezető Volner Jánosnak ingatlanja és gépjárműve sincs, bankban és készpénzben tartott megtakarításainak összértéke egy év alatt mintegy 2,4 millió forinttal 8,4 millió forintra emelkedett. A politikusnak nincs tartozása, emellett ismételten feltüntette, hogy a Magyar Gárda Pest megye Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft. tagja.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke tavaly félmillió forintot tett félre OTP Prémium megtakarítás formájában, emellett vagyonnyilatkozatában feltüntette, január végéig 1,7 millió forint sérelemdíjat kapott három médiatársaságtól.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az előző évekhez hasonlóan egy zuglói társasházi lakásnak, egy 83 négyzetméteres tahitótfalui háznak, egy budakeszi zártkertnek, valamint egy Kisnémediben található erdőnek résztulajdonosa. Autója, megtakarítása és tartozása nincs a kormánypárti politikusnak.

Szél Bernadettnek, az LMP frakcióvezetőjének és társelnökének szintén nincs se gépjárműve, se megtakarítása, se adóssága, változatlanul egy budakeszi és pátyi kertes házban van tulajdona.

Az LMP másik társelnökénél, Hadházy Ákosnál sem történt jelentős változás. Az ellenzéki képviselő tavaly újabb modellre cserélte három éve lízingelt Skodáját, ugyanakkor vásárolt Trabantját pedig megtartotta. Hadházy Ákos 1,1 millió forintot tart készpénzben és 16,8 millió forintos banki tartozása van, mindkét összeg nagyságrendileg megegyezik a korábbival. Állatorvosi praxisát szünetelteti, ugyanakkor fele részben tulajdonosa a szekszárdi Hadházy-Vet Kft.-nek, amelynek ügyvezetője.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke 2017-ben az azt megelőző 1,2 milliárd után 228 millió forint tulajdonosi osztalékot vett ki a kizárólagos tulajdonában álló Altus Portfólió Kft.-ből, értékpapírban tárolt megtakarítása pedig 36 millió forintot apadt egy év alatt, így az most 606 millió forint értékű.

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, független képviselő vagyonnyilatkozatában ezúttal nem tüntette fel felesége és gyermekei nevét, biztosítási alapú megtakarításának névértéke pedig félmillió forinttal 4,3 millió forintra emelkedett. Az ellenzéki politikus változatlanul egy 60 négyzetméteres zuglói társasházi lakás felét tudhatja magáénak, továbbá egy balatonmáriafürdői üdülőben és egy gyöngyösi családi házban is hasonló tulajdonrésze van, 2015 óta egy használt Skoda Superbet lízingel, 2012-ben örökölt egy 1987-es Ford Oriont.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk