Megjelent: 17 éve

Kevesebb stresszért lobbiznak a szakszervezetek

Október 8-ig kell elfogadnia és kihirdetnie a kormánynak a munkahelyi stressz kiváltó okainak csökkentéséről szóló európai keretmegállapodás magyarországi végrehajtásának tervezetét - írja a Világgazdaság.

A keretmegállapodás célja, hogy mérséklődjenek a munkavállaló rossz közérzetéért felelős környezeti és szakmai ártalmak (zaj, klíma, légszennyezés, illetve túlóra, túlmunka, időnyomás, döntéskényszer), ezzel ugyanis csökkenthetők a foglalkoztatás többletköltségei (táppénz, a beteg dolgozó pótlása).

A törekvés nem véletlen, az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség számításai szerint az unióban évente több mint 41 millió dolgozót érint a munkahelyi stressz. Az ehhez kapcsolódó kiadások, valamint az ebből eredő üzleti károk mértéke becslések szerint meghaladja az országok GDP-jének egy százalékát. A keretmegállapodás alapján a stressz következményeit többek között kommunikációs eszközökkel, a cég és a munkavállaló céljainak összehangolásával, vezetői támogatással, a felelősségi körök elkülönítésével, jobb munkaszervezéssel és a munkakörnyezet javításával lehet csökkenteni.

A hazai szakanyagot az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkavállalói oldala készítette elő, ám még hátravan, hogy az OÉT másik két oldala, a kormány és a munkaadói szervezetek is elfogadják azt. Előreláthatólag parázs vita fog kialakulni ez ügyben, mivel az unió nem rendelkezik arról, hogy a keretmegállapodás jogilag kötelező (például jogszabály, kollektív szerződés) vagy nem kötelező érvényű legyen-e (ajánlás, iránymutatás, magatartási vagy etikai kódex).

A szakszervezetek természetesen a jól kontrollálható jogszabályba foglalás mellett vannak, míg például az ÁFEOSZ (Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége) a jogilag nem kötelező megoldást támogatja. A szövetség főtitkára, Komoróczki István szerint a stressz csökkentése azért is nehéz feladat, mert a versenyképesség megtartása, növelése miatt nehéz gátat szabni a fokozódó pszichés nyomásnak. A szakszervezetek viszont épp azért szorítanák törvényi keretek közé a stresszcsökkentésről szóló szakanyagot, mert akkor a jogsértő munkaadók felelősségre vonhatók, szankcionálhatók lennének - számol be a Világgazdaság.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk