Megjelent: 5 éve

Bértámogatás

A munkáltatók számos, a foglalkoztatás bővítését szolgáló bértámogatást vehetnek igénybe.

Ehhez munkáltatónak először be kell jelentenie munkaerő-igényét, valamint a támogatás iránti kérelmet is a foglalkoztatás megkezdése előtt kell benyújtani.

Bértámogatási program Uniós és hazai forrásból egyaránt elérhetők. Ezekről érdemes előzetesen tájékozódni, derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tájékoztatásából, hiszen a foglalkoztatni kívánt személynek programrésztvevőnek kell lennie, vagy azzá válnia, tehát az adott program célcsoportjába kell tartoznia.

A hazai forrásból igényelhető bértámogatásról ITT talál bővebb információt a szerződés feltételeiről és a kérelemről egyaránt.

Alapvetően igaz, hogy azok a munkáltató igényelhet bértámogatást, aki vállalja hátrányos helyzetű, súlyosan hátrányos helyzetű, illetve megváltozott munkaképességű személy munkaviszony keretében történő foglalkoztatását legalább a támogatás folyósításának időtartama alatt.

Az igénybevett támogatások együtt nem haladja meg hátrányos helyzetű álláskereső foglalkoztatása esetén a bérköltségek 50%-át, megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatása esetén a bérköltségek 75%-át.

A tájékoztatás szerint hátrányos helyzetű munkavállaló az, aki

1. legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, vagy
2. a foglalkoztatás megkezdésekor az ötvenedik életévét betöltötte, vagy
3. 25. életévét nem töltötte be (általános csoportmentességi rendelet: 15 és 24 év közötti életkorú), vagy
4. a járási hivatal legalább hat hónapja álláskeresőként tartja nyilván, vagy
5. a saját háztartásában egy vagy több eltartott személlyel egyedül élő felnőtt, vagy
6. 12 hónapon belül gyermekgondozási segélyben/gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermeknevelési támogatásban, illetőleg terhességi-gyermekágyi segélyben/csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban, vagy ápolási díjban részesült, vagy
7. 12 hónapon belül előzetes letartóztatásban volt, szabadságvesztés, vagy elzárás büntetését töltötte, vagy
8. nappali tagozatos tanulmányait legalább két éve fejezte be, és még nem állt rendszeres fizetett alkalmazásban (rendszeres fizetett alkalmazásnak minősül, ha az álláskereső a nappali tagozatos tanulmányok befejezését követő két év alatt legalább 240 napig munkaviszonyban állt.)

Súlyosan hátrányos helyzetű, aki legalább 24 hónapja álláskereső, vagy azt a hátrányos helyzetű személyt, aki legalább 12 hónapja álláskereső.

Megváltozott munkaképességű az a személy:
a) a rehabilitációs hatóság vagy jogelődjei által végzett hatályos minősítés alapján
1. akinek az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján 60 százalékos vagy kisebb mértékű,
2. aki legalább 40 százalékos egészségkárosodással rendelkezik, az erről szóló szakvélemény, szakhatósági állásfoglalás, hatósági bizonyítvány alapján,
3. akinek a munkaképesség-csökkenése 50-100 százalékos mértékű,
b) aki a komplex minősítés alól jogszabály rendelkezése alapján mentesül, rokkantsági ellátás folyósításának időtartama alatt.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk