kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Milliókat érő munkákat hoznak létre formatervezők és fogyatékos emberek közösen

Segítő Vásárlás - Design Randi 5.0 címmel exkluzív kiállítás nyílt a formatervezők és a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató szociális műhelyek által készített design termékekből.

Ötödik alkalommal mutat be igazi modern, kortárstermékeket a Salva Vita Alapítvány által koordinált program, mely az elmúlt öt éve alatt több mint 10 millió forint bevételt realizált és amelyet elsősorban a védett műhelyek támogatására fordítanak. Az értékesítésen és a gazdasági versenyképességen túl a projekt missziója, hogy bizonyítsa, a fogyatékossággal élő emberek minőségi és művészi munka létrehozására képesek.

A programba 22 formatervező jelentkezett, a végül beérkezett 12 alkotás közül a szakmai zsűri hat tervező hat kortárs munkáját tartotta kiállításra alkalmasnak, melyeket négy védett műhely bevonásával készítettek el. A különleges alkotások tervezői között összesen hatszázezer forintot osztanak szét a program gazdái.

A kiállítás még ma megtekinthető a HybridArt Space galériában 14-18 óra között, majd természetesen meg is vásárolhatók a Segítő Vásárlás webáruházon keresztül.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Profi programozók önkéntes munkája segítheti a fogyatékkal élő embereket, hogy munkához jussanak

A digitalizáció nem csak a pénzügyi világot alakította és alakítja át, de többek között a karitatív szervezetek munkáját is hatékonyabbá... Teljes cikk

ESG-intézkedések - ilyen különbségek vannak a kkv-k és a nagyvállalatok között

A vállalatok nagy többsége szerint az ESG a jövőben rendkívül vagy nagyon fontos lesz üzleti működésük szempontjából – mutat rá a BDO... Teljes cikk

Sok vállalat a HR-re bízza a társadalmi felelősségvállalást, de forrást nem igazán ad hozzá

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a... Teljes cikk