kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Az emberek 5%-a várja anyagi helyzete javulását a nyugdíjba vonulás után

A Vienna Life Biztosító az állam által évi 280 ezer forinttal támogatott nyugdíj-előtakarékossági megoldásokat mutat be. Online kérdőíves kutatásának egyik eredménye pedig az, hogy az emberek 5%-a várja anyagi helyzete javulását a nyugdíjba vonulás után - jelent meg a biztosító blogján.

"Valóban általánosan elfogadott vélekedés Magyarországon, hogy a nyugdíjasoknak lejjebb kell adniuk korábbi életszínvonalukból?"

Erre is kitért a Vienna Life decemberi, több mint 600 fő megkérdezésével elvégzett online kutatása, amely szerint 38,4 százalékuk az aktív éveihez képest alacsonyabb életszínvonalat vár nyugdíjasként. A válaszadók 52,5 százaléka nem számít anyagi visszaesésre idősebb korában, sőt, még olyanok is vannak, akik szerint a nyugdíjba vonulás után javul majd a pénzügyi helyzetük, igaz, ezt 100-ból mindössze nagyjából 5-en gondolják - írja blogján a Vienna Life Biztosító.


A családjukra számítanak a legkevesebben



"Nyugdíjasként mi biztosítja majd az ön anyagi biztonságát?" Erre a kérdésre több választ is megjelölhettek a kérdőívet kitöltők.

A legtöbben azt ikszelték be, hogy számukra az addig összegyűjtött megtakarításaik jelentik majd a stabilitást idősebb korukban, a második legtöbb szavazat viszont még mindig az állami nyugdíjra érkezett. Harmadik helyen vannak azok, akik vagyonuk felélését (például ingatlanjuk eladását, kisebbre cserélését stb.) tervezik, és legkevesebben azt a választ jelölték meg, hogy a családjukra támaszkodnának majd aktív éveik után.


Itt az alkalom az állami támogatás növelésére!



Az ügyfelek a hazánkban elérhető három nyugdíj-előtakarékossági konstrukció segítségével összesen évi 280 ezer forint adójóváírást kaphatnak. A Vienna Life kutatásából az is kiderült, hogy a 20 százalékos adójóváírás összegének növelése érdekében a több mint 600 megkérdezett 14 százaléka fizet be idén extra pénzt nyugdíjbiztosításába, legtöbben 50 ezer forint alatti összeget.

Ha kíváncsi arra, milyen megtakarítási lehetőségekkel tehet félre nyugdíjára és hogyan juthat hozzá akár még idén több százezer forint állami támogatáshoz, olvassa el a Vienna Life Biztosító blogján megjelent teljes cikket!

Vienna Life Biztosító
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest

2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató... Teljes cikk

Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között

Ötből több mint két brit felnőtt úgy véli, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál (66 év, ami 2026-ban 67 évre emelkedik) vagy azt megelőzően... Teljes cikk

Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk