kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Románok keresnek magyar munkásokat

Fordult a kocka a munkaerőpiacon a magyar gazdaság lemaradásának következményeként. Bekövetkezett az, amire még négy-öt éve gondolni sem mertünk: szlovák és román cégek keresnek hazánkban nagy számban fizikai munkaerőt - tudta meg a Magyar Nemzet.

A kormányzati gazdaságpolitika présébe kerültek a magyar kis- és közepes vállalatok. Miközben nő az adó és az ellenőrzés, semmivel nem ösztönzik a cégeket a nagyobb bérfizetésre, a munkahelyteremtésre - fejtette ki a Magyar Nemzetnek Fröhlich Péter, a P&Bert Management Consulting Group ügyvezető igazgatója.

A szakember szerint zsinórban mennek tönkre a kisebb társaságok, egy részük pedig a beszűkült hazai lehetőségek miatt megjelent a szlovák és a román piacon. Míg a közelmúltban még a hazai cégek hoztak be az említett két országból dolgozókat, az idén fordult a kocka.

Szlovákiából és Romániából jelentős létszámban igényeltek fizikai munkát végző magyarországi dolgozókat a fejvadásztársaságnál az elmúlt hónapokban. Konkrét példát említve Fröhlich Péter hozzátette: egy észak-szlovákiai társaság ötszáz főt vinne el hazánkból, akik a szálláson és az étkezésen kívül nettó 120 ezer forintnak megfelelő havi fizetést is kapnának. A magyar munkások ugyanakkor még nem kapkodnak az ilyen lehetőségek iránt, márpedig itthon a fizikai dolgozók átlagban csak 80-100 ezer forintot vihetnek haza.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk