Megjelent: 5 éve

5-10 százalékos közszférás leépítés?

Az Index hírportál birtokába jutott dokumentum szerint a minisztériumoknak és az igazgatási szerveknek ötszázalékos létszámcsökkentést kell végrehajtaniuk, a háttérintézményeknek munkatársaik tíz százalékától kell megválniuk.

Megvágják a catereriakeretet is


Ha a helyhatóságok is hasonló leépítésre kényszerülnek, akkor további 22–45 ezer ember léphet ki a közszférából. Ez azonban nem jelenti azt feltétlenül, hogy mind munkanélküliek lesznek. Sokan nyugdíjba mennek, illetve lesznek olyanok is, akik amúgy is elhagynák a közszférát, így csak a helyüket nem fogják betölteni.


Azokra is nadrágszíjhúzás vár, akik maradnak a közintézményekben. A tervezési körirat kiköti: nem lehet jutalmat tervezni, és a cafetériakeret jövőre kétszázezer forint lehet személyenként (idén ennek két-háromszorosát is ki lehet osztani több minisztériumban).


2010. október 12.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek