kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

A lengyel gazdaságot is sújtja a munkaerőhiány

A varsói kormányzat Fülöp-szigeteki katolikusokkal orvosolná a lengyel gazdaság munkaerő gondjait, más bevándorlóktól továbbra is mereven elzárkózik.

images

images

A Népszava tudósítása szerint a migrációellenesség, a mindenféle bevándorlástól való merev elzárkózás megnehezíti térségünk egyik legakutabb problémájának, a munkaerőhiány pótlásának és az elöregedésnek a megoldását, vagy legalábbis enyhítését.

A cikk szerint a külföldi román vendégmunkások bukaresti hétvégi demonstrációja kapcsán kerekedett belpolitikai vita is élesen felszínre hozta a kelet-közép-európai régió pillanatnyi legégetőbb problémáját - az elvándorlást és a nyomában keletkező egyre súlyosabb munkaerőhiányt. Ma már 3,6 millió román él más országban, de a valóság az 5 milliót is elérheti, így keleti szomszédunk éllovas a vendégmunkás létben. A kormányok mégsem tesznek semmit a hazacsábításuk érdekében.
Lengyelország szenved a második legtöbbet a munkaerőhiánytól.

Becslések szerint ma mintegy 2,5 millió lengyel dolgozik Nyugat- és Észak-Európában, miközben Lengyelországban minden korábbinál súlyosabb munkaerőhiány állt elő. Az erősen migrációellenes varsói kormány ezt Fülöp-szigeteki munkavállalók behozatalával próbálja enyhíteni, a jelenségről beszámoló spanyol EFE hírügynökség szerint azért, mert ők keresztények. Lengyelország tavaly összességében 235 ezer munkavállalási engedélyt adott ki külföldi munkavállalók számára, amiből 192547-t ukrán, 10518-t fehérorosz és 7100-t nepáli. Egyes előrejelzések szerint 2030-ra minden ötödik lengyel munkahely betöltetlen marad.
A lengyel munkáltatók 91 százaléka szembesült már munkaerőhiánnyal, a gazdasági szereplők egyre erőteljesebben sürgetik a varsói kormányt, hogy könnyítse meg a vendégmunkások behozatalát, ellenkező esetben működésképtelenné válik a gazdaság. A Bloomberg egy májusi elemzése szerint tavaly év végén 51,1 százalékkal több üres munkahely volt, mint egy évvel korábban, de a lengyel munkavállalók 14 százaléka továbbra is külföldi munkavállalást tervez. Itt sem tesz semmit a kormány a munkaerő hazacsábítására. A munkaerőhiányt némileg pótolják az ukrán vendégmunkások, akik nagyjából egymillióan vannak és további 300 ezer érkezhet a közeljövőben. Ugyanakkor az ország nem uniós tagállam így meglehetősen nehéz az alkalmazásuk az EU-tag Lengyelországban.

A lengyel kormány 2019-re ígéri az új munkaerőpiaci törvény hatálybalépését, s vele együtt a külföldiek munkavállalásának megkönnyítését. Első lépésként, őszig, aláírnak egy megállapodást a Fülöp-szigetekkel az egészségügy, az idősgondozás és az építőipar legégetőbb gondjainak enyhítésére.

nepszava.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk