Megjelent: 7 éve

Végkielégítés felmondás esetén?

Férjem 1990. óta dolgozik jelenlegi munkahelyén, mely állami cégnek mondható. Most szeretne felmondani. A munkájával sajnos hallásromlás is együtt jár, ezen kívül (állami cég lévén) a munkabére sem tükrözi a cégnél eltöltött idejét. 2 évvel ezelőtt munkahelyi balesete is volt, az orvosi papírokat és a baleseti jegyzőkönyvet háromszor is bekérték tőle, de a 100%-os táppénzét azóta sem számolták el, sőt, az általuk számfejtett pluszt visszavonták tőle, mondván, addig nem tudnak a 100%-os táppénz ügyében eljárni. A kérdésem az lenne, hogy munkavállalói felmondás esetén van -e mód arra, hogy (ha nem is a törvényes összegű) végkielégítést kapjon? Kérhet- illetve kaphat -e esetleg a 27. éve tartó lojalitására hivatkozva végkielégítést? Ha van erre lehetőség, mi a teendő?

images

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

Jelezzük, hogy a válaszunk elkészítése során abból a feltevésből indultunk ki, hogy a férje munkaszerződése a munka törvénykönyve hatálya alá tartozik.

Ez alapján tájékoztatjuk, hogy a hatályos törvényi rendelkezések szerint a munkavállalónak végkielégítés abban az esetben jár, ha a munkaviszony a munkáltató felmondása, a munkáltató jogutód nélküli megszűnése, vagy a munkavállaló azonnali hatályú felmondása alapján kerül megszüntetésre. Amennyiben a munkavállaló nem azonnali hatályú felmondással szünteti meg a munkaviszonyát, részére nem jár a végkielégítés összege.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy munkaviszony azonnali hatályú felmondással történő megszüntetése csak abban az esetben lehet jogszerű, ha a munkáltató a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Az azonnali hatályú felmondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon, legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított egy éven belül lehet gyakorolni.

Jelezzük, hogy amennyiben a férje azonnali hatályú felmondással szünteti meg a munkaviszonyát, a férjét megillető végkielégítés összege hathavi távolléti díj összegének megfelelő mértékű, amely abban az esetben, ha a férje munkaviszonya a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül szűnik meg, további háromhavi távolléti díj összegével növekszik.

Amennyiben a munkaviszonyt férje felmondással szünteti meg, a munkáltatónak nincs végkielégítés fizetési kötelezettsége. Jelezzük, hogy lehetősége van a férjének a munkaviszonyát a munkáltatóval közös megegyezéssel is megszüntetni, amelynek keretében a felek szabadon megállapodhatnak a munkáltató által fizetendő összegben.

Megjegyezzük, hogy a válaszadás során egyéb, a kérdésben kifejezetten nem említett körülményeket nem vettünk figyelembe.

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Dr. Bán Gergely Munkajogi szakértő - Dr. Bán Gergely

Dr. Bán Gergely ügyvéd, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás alapítója, névadó partnere, aki széleskörű tapasztalattal rendelkezik a munkajog területén. Elsősorban a munkáltatói oldal képviseletével foglalkozik, de magánszemélyek (elsősorban vezető beosztású munkavállalók) is megtalálhatók ügyfelei között.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam?

12 órában dolgozom, ez év januárban 192 órát dolgoztam le, 176 óra helyett, így lett 16 óra túlórám. Februárban voltam betegszabadságon 3 napot.... Teljes cikk

Felmondási idő alatt is jár a temetési szabadság?

A 2 nap temetési szabadság arányosítható-e, ha felmondási idő alatt történt? Teljes cikk

Mit tudok tenni, ha nem kaptam meg a béremet a munkaviszony megszűnését számított 5 munkanapon belül?

Január 31-én szűnt meg a munkaviszonyom, tudomásom szerint az 5. munkanapon meg kellett volna kapnom a béremet és a papírjaimat, viszont ez még a mai... Teljes cikk