Megjelent: 5 éve

100 ezer fiatalt juttatna álláshoz a Nestlé

A Nestlé kétszáz partnerével együtt azt a célt tűzte ki, hogy 2016-ra 100 ezer munkahelyet és gyakornoki pozíciót hoz létre Európában a fiataloknak - közölte a Nestlé Hungária Kft. csütörtökön az MTI-vel.


A közlemény szerint az Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért nevű partnerprogram keretében több cég tett a 30 év alatti fiatalok munkahelyhez jutását elősegítő vállalást. Az Adecco, az Aon Hewitt Magyarország, Dunapack Kft., a Flow Csoport, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet, a Nielsen Magyarország, az OSG Form, a Randstad Magyarország és a White&Case Ügyvédi Iroda is csatlakozott a kezdeményezéshez - írja a Nestlé.
"Európai szinten a kezdetektől fontosnak tartottuk, hogy a Nestlé beszállítóit és partnereit is ösztönözzük: járuljanak hozzá a fiatalok foglalkoztatásának segítéséhez" - idézi a közlemény Michael Nixont, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatóját.


50 százalékkal több gyakornokot vettek fel


Tavaly novemberben a Nestlé a Fiatalok Foglalkoztatásáért Kezdeményezés részeként a cég vállalta, hogy 2016-ig húszezer 30 év alatti munkavállalónak biztosít munka- vagy gyakornoki lehetőséget az európai piacokon. Az elmúlt nyolc hónapban közel 8 ezer munkalehetőséget biztosított a vállalat Európában - írja a Nestlé.


A Nestlé Hungária Kft. azt vállalta tavaly, hogy 50 százalékkal emeli a gyakornoki pozíciók számát és 180 gyakornoknak biztosít munkatapasztalat-szerzési lehetőséget 2016 végéig. 2014 nyarára több mint 150 harminc év alatti fiatal és 90 gyakornok foglalkoztatása már meg is valósult a vállalatnál - olvasható a közleményben. (MTI)


2014. szeptember 18.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek