kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A magánfuvarozók örülnek a kiküldetésről szóló új szabályozásnak

A magánfuvarozók üdvözlik az uniós szakminiszterek luxemburgi tanácskozásán a kiküldetési irányelv módosításáról hétfőn elért kompromisszumot, különösen azt, hogy a fuvarozói szektort kivették a mostani szabályozásból és arra vonatkozóan külön szabályokat hoznak majd - írja az MTI.

images

Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének (NiT Hungary) főtitkára az MTI-nek elmondta: kedvező, hogy lesz külön szabályozás a fuvarozókra. Ugyanakkor úgy vélte, ez bizonytalan helyzetet teremt, mert még az is kérdéses, hogy mikor születhet meg a döntés. Mindez azonban jól ráirányítja a figyelmet a probléma súlyára.

A foglalkoztatási és szociális ügyekben illetékes uniós miniszterek hétfői luxembourgi tanácskozásán kompromisszum született a kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályozás módosításának fő vonalairól. Az éjszakába nyúló tárgyalások végén a résztvevők minősített többséggel úgynevezett "általános megközelítést" fogadtak el a kiküldetési irányelvről, amelynek alapján a tagállami kormányokat tömörítő tanács megkezdheti az egyeztetést az Európai Parlamenttel.

Az Európai Bizottság tavaly márciusban terjesztette be módosítási javaslatát, amelynek értelmében a munkabér és a munkafeltételek terén ugyanazok a szabályok vonatkoznának a kiküldetésben lévő munkavállalókra, mint a helyiekre. A bírálók szerint ez számos újonnan csatlakozott tagországot hátrányosan érintene. Az egyezség egyik legfontosabb pontja, hogy ezen módosítás előírásai nem fogják érinteni a fuvarozói szektort, arra vonatkozóan külön szabályokat hoznak majd.

A most elfogadott kompromisszum értelmében a fogadó ország munkajogi feltételeit 12 hónap után kellene alkalmazni, amit egyszer meg lehetne hosszabbítani hat hónappal. A bizottság eredeti javaslata 24 hónapról szólt, de sajtóhírek szerint Franciaország keményen lobbizott ennek csökkentéséért.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Sok vezetőt hozhat nehéz helyzetbe az új bevándorlási törvény

Sok hazai vállalatnak okoz problémát, hogy vezető vagy magas pozícióban lévő külföldi kollégáik papíron igazolt végzettség hiányában az új... Teljes cikk

Így változik a munkavállalási engedélyek kiadása Magyarországon 2024-ben

A 2024-es év fordulópontot jelent a magyar munkaerőpiac történetében. A munkavállalási engedélyezési rendszer átalakulása nem csak új... Teljes cikk

10 perc után tudják, ha valakinek mentális problémája van - hol lesz a határa a virtuális asszisztensek képességeinek?

Sok számadat látott már napvilágot arról, hogy a munkaerőpiac különböző szegmenseiben hány ember munkáját tudja majd helyettesíteni a... Teljes cikk