Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A diákok mintegy 97 százalékát felvették középfokú iskolába

Véget ért a középfokú felvételi eljárás általános szakasza: a nyolcadikosok 97 százaléka felvételt nyert valamilyen középiskolába - írja az MTI.

images

images

Az Oktatási Hivatal (OH) közleménye szerint a középiskolák eddig értesítették a tanulókat jelentkezésük elfogadásáról vagy elutasításáról. Idén 81 260 nyolcadik évfolyamos, 7951 hatodik évfolyamos és 5700 negyedik évfolyamos tanuló felvételizett középfokú intézménybe.

Az általános eljárásban a nyolcadikosok 96,7 százaléka (78 573 diák) felvételt nyert valamely középiskolába. A felvettek 74,6 százaléka (60 646 diák) az első helyen, 91,1 százaléka (74 018 diák) pedig az első három helyen megjelölt területek egyikén folytathatja tanulmányait. A tanulók 36,6 százaléka (28 750 diák) gimnáziumi, 38,4 százaléka (30 199 diák) szakgimnáziumi, 23,1 százaléka (18 168 diák) szakközépiskolai, 1,5 százaléka (1188 diák) szakiskolai, 0,3 százaléka (268 diák) pedig készségfejlesztő iskolai tanulmányi területre jutott be.

A 6 évfolyamos gimnáziumi tanulmányi területre felvételt nyert tanulók száma 4564, közülük 3768 diákot (82,9 százalék) az általa elsőnek megjelölt helyre vettek fel. Nyolc évfolyamos gimnáziumi tanulmányi területre 3191 tanuló jutott be, közülük 2873 diák (90 százalék) tanulhat tovább az elsőnek megjelölt helyen.

Az általános felvételi eljárásban fel nem vett nyolcadik évfolyamos tanulók száma 2687, a jelentkezést benyújtó tanulók 3,3 százaléka. Különösen számukra fontos, hogy május 7-én kezdődik a rendkívüli felvételi eljárás azoknak a tanulóknak a számára, akik egyik középfokú iskolába sem jutottak be.

Az Oktatási Hivatal várhatóan május első felében teszi közzé honlapján, az oktatas.hu-n azon intézmények listáját, amelyek a felvettek alacsony száma miatt rendkívüli felvételi eljárást írnak ki. Az érintett diákok közvetlenül a középiskolákban jelentkezhetnek.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk