Megjelent: 5 éve

Felfegyverkezhetnek a floridai tanárok

Két napig tartó vita után helyi idő szerint szerdán a floridai képviselőház is megszavazta a helyi szenátusban már a múlt héten elfogadott törvényt, mely lehetővé teszi a tanároknak, hogy fegyvert viseljenek a munkahelyükön - írja az MTI.

Ez egyelőre még fakultatív, a fegyverviselést önként vállaló tanároknak előbb 144 órás kiképzésen kell részt venniük és vizsgát is kell tenniük.

A demokrata képviselők többsége nemmel szavazott, azt állítva, hogy a tanintézményekben lévő fegyverek számának növelése fokozott kockázatnak teszi ki a gyerekeket, növelni fogja a téves fegyverhasználat veszélyét, és az előítéletek miatt növelheti az afroamerikai diákok elleni erőszakot.

Floridában tavaly február, a 17 halálos áldozatot követelő parklandi iskolai mészárlás óta erősödött fel a tanárok felfegyverzését követelők mozgalma. Donald Trump amerikai elnök akkor azzal érvelt, hogy ha a tanároknak lett volna fegyverük, akkor jobban meg tudták volna védeni magukat és a diákokat. Florida republikánus kormányzója, Ron DeSantis osztja Trump nézeteit, így szinte biztosan alá is fogja írni a szerdán elfogadott törvényt, mely így életbe is léphet.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk