Megjelent: 17 éve

Szívbarát munkahely pályázat a stressz leküzdésére

A munkahelyi stressz kezelése lényeges és nem elhanyagolható feladat. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet szakmai támogatásával ezért szívbarát munkahely pályázat indult, amelyre szeptember 15-ig jelentkezhetnek kis-, közép- és nagyvállalatok.

A stresszre általában úgy gondolunk, hogy csak az egyéni életünket befolyásolja. Pedig a stressz-kezelésünk fejlettsége kihat annak a cégnek a hatékonyságára is, amelynél dolgozunk, ennek ellenére a vállalatok viszonylag keveset foglalkoznak azzal. Ám a túlfokozott stressz az üzleti világban szinte mindenütt fellelhető. Ezért indult útjára a Szívbarát munkahely pályázat, mely várja a kis, közép és a nagy vállalatok jelentkezését egyaránt. A pályázat jelentkezési határideje 2007. szeptember 15.

A romboló erő

Egy aktívan dolgozó ember átlagos napja a következőképpen néz ki: reggel ébredéskor már az aznapi munkán jár az esze. Ha reggelizik, közben átfutja a napi sajtót, de mindezt sietve teszi, mert már késésben van a munkahelyéről. Öltözés közben lebonyolít két telefont, és a dugó miatti lassú haladásban csak tovább stresszeli magát. Rohan, rohan és rohan, közben 30-40 olvasatlan e-mail, és egy-két sürgős, időközben bejött feladat várja. A felborult napirend, a hosszúra nyúlt munka odáig is fajulhat, hogy azt veszi észre, több feladat gyűlt össze a nap során, mint amennyit sikerült megoldania. A következő nap újra beindul a mókuskerék.

Az ember úgy érzi, hogy amíg szervezete nem jelez komolyabban, addig felesleges lassítania a tempón. Pedig a túlzott, mindent elborító, kontrolálhatatlan stressz rontja a pszichés hatékonyságot, felmorzsolja az alkotó energiát, kiégést okoz, tönkreteszi a kapcsolatokat, aláássa a karriert, romboló hatással van az egészségre.

Természetesen minden munkahelyen vannak elkerülhetetlenül stresszterhes időszakok, halmozódó munka, szorító határidők vagy időszakonként szükségessé váló átszervezések. Ez nem is baj, hiszen nem maga a stressz ártalmas, hanem az, ha nem tudunk megbirkózni vele. A probléma akkor keletkezik, ha az egyén vagy a szervezet megsokszorozza a stresszt, ami felőrli a dolgozók egészségét, és óhatatlanul a munka hatékonyságának rovására megy.

A stressz csökkentése mindenki érdeke

Gazdasági, pénzben is kifejezhető kár a stresszel összefüggő betegségek miatt kifizetett táppénz, és a munkaidő-kiesés. Kevésbé megfogható, de korántsem jelentéktelen az a kár, amit a munkaerő esetleges elvesztése okoz. Még kevésbé számszerűsíthető a hatékonyság-csökkenés, amit az okoz, ha a dolgozók a stressz-telített helyzettel, problémával foglalkoznak a munkavégzés helyett. A vállalat hatékonysága nagymértékben fokozható abban az esetben, ha vezetői jól kezelik a stresszt, és magabiztosságot, hatékonyságot sugároznak, miközben nyugodt, kellemes légkört alakítanak ki maguk körül. A kellemes, ösztönző légkörben csökken a táppénzes napok száma, könnyebben megtartható az értékes munkaerő, növekszik a dolgozók biztonságérzete, lojalitása és motivációs szintje is.

A szívbarát munkahely pályázat lehetőséget nyújt a kis-, közép- és nagyvállalatok számára egyaránt, hogy nevezésükkel bizonyítsák, hogy az ő munkahelyük tesz a dolgozók egészsége érdekében.




  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk