Megjelent: 4 éve

A különnyugdíjak eltörléséről is szavaznak Romániában

A különnyugdíjak eltörlését célzó törvénytervezetet is napirendre tűzik a román parlament jövő heti rendkívüli ülésszakán - jelentette be hétfőn az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD) vezető Marcel Ciolacu, a román képviselőház elnöke.

A házbizottság a PSD kezdeményezésére egészítette ki a rendkívüli ülésszak napirendjét, amelyet az államfő a kétfordulós polgármester-választás bevezetése érdekében hívott össze. Ciolacu hozzátette: nem volt már értelme, hogy a PSD - eredeti terveinek megfelelően - egy külön rendkívüli ülésszakot kezdeményezzen, így a választási törvény módosítása miatt összehívott ülésszakon, jövő kedden fognak voksolni a képviselők a különnyugdíjakról is.

A helyhatósági és parlamenti választásokra készülő Romániában a pártok egymásra licitálva próbálnak politikai hasznot húzni abból, hogy az emberek többsége által méltánytalannak tartott extra juttattatások eltörlését kezdeményezik.

Miután az extra nyugdíjakat a PSD köré szerveződött parlamenti többség szavazta meg, a témát először a jobboldal vette elő, hogy a PSD-t támadja. Most a szociáldemokraták próbálják összekapcsolni a különnyugdíjak ügyét a családi pótlék megduplázásával, vagyis egy olyan témával, amellyel ők támadják a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányát.

A PSD arra hivatkozva sürgeti a különnyugdíjak eltörlését, hogy ezzel fedezetet teremtsen a családi pótlék megduplázására. A "gyerekpénzként" emlegetett támogatás újabb emelését a parlamentben többségben lévő baloldal szavazta meg tavaly decemberben, a törvény alkalmazását - amely évente több mint 7 milliárd lejes többletkiadást jelent - a költségvetési források hiányára hivatkozva augusztusig elnapolta a jobbközép kormány.

A Profit.ro gazdasági portál becslése szerint a román állam tavaly 9,15 milliárd lejnyi (640 milliárd forint) közpénzt fizetett ki a különböző jogcímen extra nyugdíjra jogosult mintegy 150 ezer kedvezményezettnek.

Romániában többek között a katonáknak, rendőröknek, titkosszolgálati ügynököknek, bíráknak, ügyészeknek, pilótáknak, diplomatáknak, pénzügyőröknek, alkotmánybíráknak és törvényhozóknak jár speciális állami nyugdíj, amelynek - az átlagnyugdíjat általában jelentősen meghaladó - mértékét nem járulékbefizetéseik, hanem az illető ágazat számára hozott speciális jogszabályok alapján számítják ki.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk