kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Veszélybe kerülhet a mentősöknek járó összes béren kívüli juttatás

A mentődolgozóknak járó különféle pótlékok, jutalmak, valamint az összes béren kívüli juttatás veszélybe kerül, miután a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) megtámadta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kollektív szerződését - írja a kormányközeli Magyar Idők.

images

A MOMSZ május elején tartott demonstrációt az OMSZ székháza előtt, és Kusper Zsolt a szervezet elnöke akkor jelezte: egészen addig folytatják a tiltakozó akciókat, amíg nem sikerül elérni, hogy a 253 mentőállomáson dolgozó 7800 mentődolgozó legalább a jelenlegi bruttó bérét megkapja nettóban.

Jelenleg nem akarnak demonstrációt tartani, de pénteken a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon lesz az első tárgyalás abban a perben, amelyet a MOMSZ indított az OMSZ ellen. A keresetet még januárban nyújtották be, mert hiába minősülnek reprezentatív szakszervezetnek, a mentőszolgálat vezetése nem vonta be őket a kollektív szerződésről zajló egyeztetésbe, azon csak a Mentődolgozók Önálló Szakszervezet (MÖSZ) vett részt - nyilatkozta a lapnak Kusper.

Amennyiben a bíróság már most hatályon kívül helyezi, illetve megsemmisíti a 2016 decemberében elfogadott kollektív szerződést, a mentődolgozók eleshetnek mindazoktól a juttatásoktól, amelyet azok alapján biztosít számukra az OMSZ. Nemcsak az Erzsébet-utalványt felváltó havi hatezer forintos rendszeres pénzbeli juttatástól, de a balesetmentességi és a hűségjutalomtól, az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulástól vagy az iskolakezdési támogatástól is.

Kusper Zsolt szerint ezek a juttatások akkor is adhatók, ha a megegyezést hatályon kívül helyezik. Hangsúlyozta, hogy ők nem a kollektív szerződés ellen vannak, de a jelenlegit nem tartják elég jónak.

Toma Lajos, a dolgozók részéről a szerződést szignáló MÖSZ elnöke hangsúlyozta a Magyar Időknek, hogy kollektív szerződést sehol nem kötelező kötni, meggyőződése, hogy az adott helyzetben a lehető legjobb feltételeket sikerült kiharcolniuk. Szerinte olyan juttatásokat tudtak bevenni a kollektív szerződésbe, amelyek a közszférában nem jellemzők. Emellett elérték az 50 százalékos éjszakai műszakpótlékot és a mentésirányításban dolgozóknak a munkahelyi pótlékot. A MÖSZ jelenleg is tárgyalásokat folytat az OMSZ vezetésével további módosításokról.

Magyar Idők
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk