kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Hogyan kell adózni az iskolatámogatási kedvezmény után?

Még tart a vakáció, de már ideje beszerezni a tanszereket, ami komoly terhet ró a családokra. A munkaadók szívesen adnak dolgozóiknak iskolakezdést segítő támogatásokat, de nem mindegy hogyan kell adózniuk utána - írja az adózóna.

A cég adhat pénzbeli juttatást is alkalmazottainak, de olyankor figyelembe kell vennie, hogy az ilyen juttatási forma nem adható adómentesen. Ha belefér a személyi jövedelemadóról szóló törvény (szja-törvény) 71. paragrafus (1) bekezdésének a) pontja szerinti kedvezőbb adózás mellett adható, bármire elkölthető béren kívüli juttatásnak minősülő pénzbeli juttatás meghatározott keretébe (ami legfeljebb évi 100 ezer forint, ha a munkavállaló egész évben az adott cég alkalmazásában állt, ha csak egy részében, akkor a törvényben meghatározott mértékű), akkor a cégnek az összeg 1,18-szorosa után 15 százalék szja-t és 14 százalék ehót kell fizetnie - írja a lap.

Általában ezt a keretösszeget a cégek jellemzően cafetériaként minden munkavállalónak megadják, így az iskolakezdéshez pénzben adott további juttatás után az érintett dolgozót 15 százalék szja és összesen 18,5 százalék járulék, a céget pedig 22 százalék szociális hozzájárulási adó, valamint 1,5 százalék szakképzési hozzájárulás terhelné.

Az adózóna szerint ez azt jelenti, hogy ha a cég például a kereten felül még további 100 ezer forintot adna pénzben iskolakezdési támogatásra, a fizetendő közterhek miatt a munkavállaló csak 53 846 forint nettó összeget kapna kézhez.

adózóna
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk