kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

55 ezer forintos béremelést akar elérni a szakszervezet az Audinál

Fejenként 55 ezer forint alapbéremelést akar elérni az Audi Hungária Független Szakszervezet a dolgozók számára januártól, írja a Napi.hu.

images

Elkezdődnek a bértárgyalások a győri Audinál, ezt a cég is megerősítette a lapnak, ugyanakkor a részletekről nem kívántak nyilatkozni. Ugyanakkor a szakszervezetek azt szeretnék elérni, hogy fejenként 55 ezer forintos fizetésemelést kapjanak a dolgozók, valamint a cafeteria keretet emeljék 650 ezer forintra.

A szakszervezet azt is követeli, hogy a csökkenő szociális hozzájárulási adó következtében megmaradó összeget egy az egyben fordítsák béremelésre.

Áprilisban már volt egy béremelési kör az Audinál, amely a havonta 170-289 ezer forintos bérrel rendelkező audis dolgozók bérét 16-20 ezer forinttal növelte meg, a 290 ezer forintnál nagyobb javadalmazásban részesülők bérét pedig 15 ezer forinttal emelték, januártól visszamenőleg.

A Mercedesnél is most zajlanak a tárgyalások, ahogy arról hírt adtunk az egyik szakszervezet már megállapodott a céggel egy többlépcsős béremelésben, a Vasas Szakszervezet azonban sztrájkbizottságot alapított.

Napi.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk