kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Elérkezett a rettegett közszféra-átalakítás ideje

Egyes számítások szerint 10-20 milliárdos kiadáscsökkentéssel lehetne számolni, amennyiben változatlan bérköltségek mellett átszerveznék a minisztériumi és más kormányzati kiszolgáló szervek munkaerőbázisát. Az összevonások és megtakarítások azonban sokak állásába kerülhetnek.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn egy igen komoly, kidolgozott államreform tervével állt elő, amely a közszféra majdhogynem teljes átszervezését foglalja magában. Ez azonban meglehetősen sok közalkalmazott elbocsátását is jelentheti.

A kormányzati költségmegtakarítási és újrastrukturáló program keretében a Napi Gazdaság értesülései szerint első lépésként a központi közigazgatás szolgáltatói egységeit alakítanák át. A kormányfő a kormányzati kiszolgálóegységek központi ellátórendszerbe történő beolvasztásáról egy korábbi, gazdasági szervezet rendezvényén is nyilatkozott. A beolvasztási tervek szerint a háttérmunkálatokat végző informatikai és személyi ügyeket összevontan kezelnék, tehát kizárólag a 'front office' jellegű egységeket nem érintené átszervezés.

A jelenlegi költségvetés alapján egy-egy minisztérium fenntartási költsége 2-7 milliárdos összeget jelent, amelyből közel 20 milliárdos megtakarítást szeretnének véghez vinni a jelenlegi 15 tárca 12-re történő csökkentésével. Ez azonban csak a megszűnt munkahelyekről történő teljes elbocsátással lehetne kivitelezhető, ami az átszervezés és a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségét is kizárná. A Napi Gazdaság és a Népszabadság értesülései szerint ugyan ez tömeges leépítést nem, de -főleg a felsőbb szinteken- komoly költségcsökkentést, ergo leépítést fog jelenteni.

A kormányzati tervek szerint az elkövetkezendő hónapokban összevonják a Területpolitikai Kormányzati Hivatalt az Országos Területfejlesztési Hivatallal és az sem kizárt, hogy a Nemzeti Fejlesztési Hivatalt is a központi igazgatásba olvasztják. Ezen felül a Miniszterelnöki Hivatalt, a kulturális tárcát, a BM-et és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium mellett működő gazdasági-, szociális főigazgatóságokat is össze szeretnék vonni, amelyek fúziójától a jelenlegi 10 milliárdos költségvetésük ismeretében 1-2 milliárdos megtakarítást remélnek. Félő azonban, hogy az egyes szakterületek átfedésével igen sok pozíciót fognak egyesíteni a költséglefaragások érdekében.

A Népszabadság úgy értesült, hogy új tárcaként a szocialista-liberális koalíció tervei szerint egy Közigazgatási, Területfejlesztési Minisztériumot hoznának létre, amely a mostani Belügyminisztérium valamennyi önkormányzat-finanszírozási, támogatáselosztási, hatóságirányítási, közigazgatás-irányítási szerveit magában foglalná. Ezeken kívül átvenné a jelenlegi regionális fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter Kolber István és a területfejlesztési államtitkár Nagy Sándor feladatkörét és hatáskörét is. A Napi Gazdaság értesülései szerint az új tárca élére Lamperth Mónikát nevezné ki a kormány.

Az összesített számítások szerint a közigazgatás ilyen módon történő újrasturktúrálásával a kormányzati megtakarítás mértéke elérheti a 20 milliárd forintot is, az azonban az elkövetkezendő időszak nagy kérdése, hogy pontosan hány közalkalmazott számíthat felmondásra.


Az NG és NOL értesülései nyomán
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk