kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Csaknem negyvenmilliárdból bővíti fejlesztési központját a Bosch

A Bosch 37 milliárd forintból 90 ezer négyzetméterrel bővíti fejlesztési központját Budapesten, az építkezés 2021-ben ér véget.

A Bosch Budapesti Fejlesztési Központ Campus II. alapkőletételén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a vonzó befektetési környezetet biztosító országok maradhatnak versenyképesek, mivel a világgazdasági átalakulás tempóját diktáló vállalatoknak csak ezekben éri meg kidolgozni és alkalmazni az új technológiákat

Magyarország - mint mondta - jól képzett munkaerőt és alacsony adókat kínál, továbbá kiemelt támogatásban részesíti azokat, akik jelentős hozzáadott értéket teremtő üzemeket hoznak. A kormány emellett arra is törekszik, hogy a térségben élen járjon a technológiai feltételek megteremtésében, például az internet kiépítésében az ország minden részén - közölte. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a világszinten is meghatározó jelentőségű Bosch olyan beruházást hoz Budapestre, amely a Magyarország számára különösen fontos - tavaly 8 ezer milliárd forint belföldi termelési értéket meghaladó - autóipar fejlesztési kapacitásait bővíti. A magyar mérnöki tudásra alapozó létesítmény a Bosch második legnagyobb európai fejlesztési központjaként az elektromos és az önvezető autók fejlesztésének új lehetőségeit teremti meg, ráadásul 10 ezer négyzetméteren tesztpálya is épül mellé - tette hozzá.
A miniszter szerint a Bosch és Magyarország stratégiai szövetségét a kölcsönös előnyök is erősítik, hiszen a német cég tavaly 1300 milliárd forint bevételt ért el itt, a magyar gazdaság pedig két év alatt 130 milliárd forint Bosch-beruházással gyarapodott és 14 felsőoktatási intézmény köthetett együttműködési megállapodást a vállalattal.

Daniel Korioth, a magyarországi Bosch-csoport vezetője stratégiai jelentőségű beruházásnak nevezte a budapesti központ bővítését, mivel az erősíti a cég elkötelezettségét Magyarország mellett. A Bosch mint beruházó tehetséges, jól képzett munkavállalók tömegét találja itt, és érdekes szakmai kihívást jelentő megbízásokat kínál számukra - tette hozzá. A Bosch budapesti fejlesztési központjának vezetője közölte, hogy a csaknem két és félezer mérnököt foglalkoztató létesítmény nagyszabású fejlesztésekre is önállóan alkalmas. Oliver Schatz hozzátette, hogy a most kezdődő bővítés mindezt egyedülálló műszaki lehetőségekkel bővíti, és biztosítja a kreatív mérnöki munka feltételeit.

Klaus Peter Fouquet, a Robert Bosch AG elnöke hangsúlyozta, hogy Magyarország mind a gyártásban, mind a fejlesztésben kulcsfontosságú a Bosch számára. Utóbbi területre a cég csaknem 55 milliárd forintot fordított tavaly belföldön, a több mint 13 ezer magyarországi alkalmazottból 2600-an kutatási és fejlesztési területen dolgoznak - tette hozzá. A vállalat vezetője a beruházástól azt várja, hogy hosszú távú növekedést biztosít és magasan képzett munkavállalók számára teremt csaknem kétezer álláshelyet.

A Bosch idén ünnepli első magyarországi kirendeltségének 100. évfordulóját. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi cég Magyarországon 9 leányvállalat működtetésével a legnagyobb külföldi ipari munkaadó. A Bosch globális árbevétele tavaly meghaladta a 78 milliárd eurót.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk