Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Felemás sikert hozott a Lépj egyet előre program

Felmérés készült a Lépj egyet előre program 2006-ban indult képzéseinek hatásáról, az eredményeket a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal honlapja közli. Ebből kiderül, hogy a válaszolók 45 százaléka ítéli meg munkaerőpiaci pozícióját kedvezőbbnek az adott tanfolyam elvégzését követően, 52 százalék szerint viszont az érdemben nem változott.

Arra a kérdésre, hogy a tanfolyamot követően miként változott a munkaerőpiaci helyzete, a tanfolyam idején is már állással rendelkező körülbelül 250 válaszoló közül 110 vélte úgy, hogy ez lényegében nem változott. A regisztrált álláskereső mintegy 150 válaszolóból 90 vélte így. A több mint 150 nem regisztrált álláskeresőből ugyancsak 90 válasza volt ez. A három kategória átlagában 52 százalék volt azok aránya, akik szerint helyzetük lényegében nem változott. A 45 százalék viszont úgy nyilatkozott, hogy kedvezőbb munkaerőpiaci pozíciót ért el.

A kérdőívet 2.400 olyan személynek küldték ki, akik már befejezték a 2006 során kezdett valamelyik tanfolyamot. A válaszolók tehát azok voltak, akik a rövidebb idejű, a már korábban befejezett tanfolyamokon vettek részt. A kérdőívet 564 személy küldte vissza. A válaszolók többsége, 265 személy 25 és 50 év közötti nő volt.

Összesen 33 féle szakmai tanfolyamon vettek részt

A válaszokból kiderül, hogy a kereskedő-vállalkozó szakmát szerző 42 álláskereső személyből 20-nak a tanfolyam után egy hónappal már volt munkahelye. Ez 48 százalékos elhelyezkedési arány. A személy- és vagyonőr szakmát szerző 25 állást kereső személy közül 10-nek sikerült elhelyezkednie egy hónapot követően, ez 40 százalékos arány. Az ABC eladó szakképesítést szerző 107 ilyen pozíciójú válaszolóból 37-nek volt munkája, ez 35 százalékos sikeresség. A 19 nehézgépkezelő közül 4 rendelkezett munkával, ez 21 százalékos arány.

A tanfolyamokat olyanok is elvégezték, akik már rendelkeztek munkahellyel, de további foglalkoztatásukhoz, vagy egy kedvezőbb álláshoz szakmára volt szükségük. A kereskedő-vállalkozó szakmát például 35, a személy és vagyonőr képesítést 12, az ABC eladóit 30, a nehézgépkezelőit 26 ilyen személy szerezte meg.

A szakmát szerző válaszoló álláskeresők közül a legjobb arányban Vas megyében helyezkedtek el. Igaz, ebben a megyében ez annyit jelentett, hogy a 2 válaszoló közül 2 kapott munkát. Fejér megyében 16 álláskereső szerzett szakmát és 9 helyezkedett el. Veszprém megyében a 6 személyből 3 jutott munkához. Hajdú-Bihar megyében a 14 szakmát szerző közül csak 1 helyezkedett el.

259 ezer forintos támogatás fejenként

A válaszok szerint a Lépj egyet előre programról a legtöbben, 25 százalékban az ismerőseiktől szereztek információt, 22 százalékban a helyi képző intézményektől, 21 százalékban a nyomtatott sajtó útján, 12 százalékban plakátok alapján, 11 százalékban a helyi munkaügyi kirendeltség adott információt, ösztönzést, 5 százalékban a munkahely, 2 százalékban a televízió, 1 százalékban az internet útján, 1 százalékban egyéb helyről szereztek információt.

A felmérés idején készített számítás szerint egy-egy résztvevő átlagosan a képzési költséghez, vizsgadíjhoz, ösztöndíjhoz 259 ezer forintos támogatáshoz jutott.

A Lépj egyet előre program kezdeti 3,9 milliárd forintos forrását korábban 4,2 milliárd forintra, s most legutóbb 4,8 milliárd forintra sikerült kiegészíteni, így az eredetileg tervezett 11 ezer, többségében szakképzetlen személy helyett valószínűleg több mint 15 ezren kapcsolódhatnak be az ingyenes tanfolyamokba.A program 2006 februári indítása óta 35.476-an jelentkeztek az ingyenesen megszerezhető szakképesítésre, vagy egy jobban hasznosítható szakma érdekében. Közülük eddig 14.558-an kaptak erre lehetőséget, mint a felmérésből is kiderül, sokan már el is végezték az adott tanfolyamot.

A programot 75 százalékban az Európai Unió, 25 százalékban a magyar költségvetés finanszírozza. A tervek között szerepel, hogy a képzés folytatódik, 2008-ban, 2009-ben összesen körülbelül 20 ezer személy ingyenes képzését tervezik.



  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk