Megjelent: 19 éve

Hivatali esküvel megalakult az új kormány

A mai napon az Országgyűlés előtt Gyurcsány Ferenc és tizenhét miniszter tette le hivatali esküjét, mellyel Magyarországnak új kormánya lett. Az eskü előtt a köztársasági elnök jelenlétében bemutatták az új kormány tagjait.

Az ünnepélyes eskütételt megelőzően bemutatásra került az új kormányt alkotó miniszterek sora. Az új kabinetben hat új miniszter lesz. A korábban Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium a szükséges törvénymódosítások után Egészségügyi Minisztérium néven lesz ismert, élére pedig Kökény Mihály helyett Rácz Jenőt nevezték ki. Az új kormányban megváltoznak továbbá a következő posztok is: gazdasági minisztérium - Kóka János, igazságügyi miniszter - Petrétei József, külügyminiszter - Somogyi Ferenc.
Az eskütétel érdekessége, hogy a Külügyminisztérium élén november 1-ig Kovács László szerepel, míg Göncz Kinga gyermek, ifjúsági és sportminiszter titulusa csak az arra vonatkozó törvénymódosítás után lesz hivatalosan is ifjúsági, családügyi és esélyegyenlőségi miniszter.


Az újonnan megalakult kormány 1990 óta a hatodik kabinet a magyar politikában.



A NOL jelentése nyomán
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk