kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Az orvoskamara párbeszédre hívja a döntéshozókat

Fontos kérdések megvitatására hívja az orvosokat a Magyar Orvosi Kamara (MOK); szombaton Elhalt ígéretek nyomában - párbeszéd a döntéshozókkal címmel tartja nagygyűlését a köztestület Budapesten - írja az MTI.

images

Éger István, a kamara elnöke sajtótájékoztatóján elmondta, a nagygyűlés célja a félbeszakadt tárgyalások folytatása a kormánnyal. Hozzátette, az évek óta megoldásra váró ügyeket szeretnék most a nyilvánosság elé vinni, mert eddig a tárgyalóasztalnál nem sikerült eredményeket elérniük.

A szombati nagygyűlésre meghívást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnökség - közölte, hozzátéve: eddig csak Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár jelezte részvételét. Elmondta azt is, a kamara elkészítette a változtatásra váró ügyekről szóló összefoglalóját, amelyet csütörtökön hoznak nyilvánosságra.

A MOK követelései között szerepel, hogy 2022. január 1-jétől 900 ezer forint legyen egységesen a kötelező kezdő minimális alapbére a közfinanszírozott egészségügyi ellátás valamennyi szakorvosának, fogorvosának a munkaviszony típusától függetlenül.

Továbbá kérik, hogy a kormány szüntesse meg a nyugdíjas korú, az egészségügyben dolgozó munkavállalókat sújtó diszkriminációt. Ezen kívül a kormány foglalkozzon a paraszolvencia megszüntetésével, a nondoktori rendszerrel, valamint az intézményi minimumfeltételekkel, különös tekintettel a munkaerőhelyzetre - sorolta Éger István.

A kamara elnöke kitért arra: a legutóbbi parlamenti választások előtt "kölcsönös érdekeken alapuló, termékeny" időszak jellemezte a kamara és a kormány között tárgyalásokat, amelyeknek meg is lett az eredményük. Ide sorolta a 2016-2017-es béremelést, az ágazati kollektív szerződés megszületését és a szakdolgozói béremelést. A tárgyalások azonban 2018 tavaszán megrekedtek, és az azóta eltelt időszakot Éger István elvesztegetettnek minősítette. Emlékeztetett, a kormány ígéretet tett arra, hogy a 2018-as választások után folytatódik az orvosok bérének felzárkóztatása, "ebből azonban nem lett semmi".

A nagygyűlésre eddig több mint ezer orvos jelezte részvételét.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk