kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Nem biztos, hogy lesz bérmegállapodás a jövő héten

Még mindig távol vannak egymástól az álláspontok a munkaadók és a szakszervezetek között. Előbbiek 5-6 százalékos béremelés adnának, utóbbiak csak kétszámjeggyel kezdődőt fogadnának el.

A tervek szerint jövő héten folytatódnak az országos bértárgyalások -írja az mfor.hu. Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke azt mondta: A szakszervezetek továbbra is 13 százalékos minimálbér- és 15 százalékos garantált bérminimum-emelést szorgalmaznak, valamint egy újabb, kétéves bérmegállapodás megkötését akarják a továbbiakban is.

A Liga célja, hogy a magyar minimálbér nettó értéke érje el Csehország 2018-as nettó 126 500 forintos szintjét. Ennek végrehajtására szerintük 2019-ben bruttó 164 ezer forintra 2020-ban pedig bruttó 186 ezer forintra kell emelni a minimálbért.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára sem lát előrelépést a tárgyalásokon. Perlusz László azt mondta: a munkaadói oldal továbbra is 5-6 százalékos minimálbér-emelést tart reálisnak és közgazdaságilag megalapozottnak. A főtitkár elmondta, nem kaptak olyan jelzést, hogy a bérre rakódó terhek munkaadói oldalról tovább csökkennek, arra sem érkezett végleges visszajelzés, hogy a már eldöntött tehercsökkenés, a szociális hozzájárulási adó január elsejétől vagy július elsejétől mérséklődik 2 százalékponttal.

Perlusz úgy látja, kisvállalkozások tízezrei mehetnek csődbe, de a magyar termelékenységet is veszélyezteti, ha hirtelen két számjegyű, vagyis a szakszervezetek által szorgalmazott 13-15 százalékos béremelést hajtanak végre. Ezzel együtt elismerte, természetesen továbbra is szükség van a minimálbér, a garantált bérminimum és átlagbér emelésére, csak ennek mértékét vitatják.

mfor.hu

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk