Megjelent: 5 éve

Távmunkával lehetne megtartani a dolgozókat

Sok vállalatvezető szerint a dolgozók nem töltenék ki a munkaidejüket, ha otthonról dolgoznának. Másutt viszont megfelelő teljesítmény-méréssel megoldották ezt - írja a privatbankar.hu.

A külföldi tapasztalatok szerint a távmunka növeli a termelékenységet, és jelentősen, 40 százalékkal csökkenti az elvándorlást. Ez a munkaerő-hiány miatt nem megvetendő tényező.

Egy új EU-s irányelv szerint a 12 éven aluli gyerekek szüleinek távmunka-lehetőséget kell majd biztosítani - hangzott el a SME 2019 - Fókuszban a digitalizáció konferencia kerekasztal-beszélgetésén. A távmunkára lenne igény a dolgozók részéről - mondta el Kánai András jövőkutató.

A munkaerő-piacon a munkavállalói oldalról borzasztó erős a nyomás, az alkalmazottak ugyanis jelenleg könnyen átmennek más céghez, ahol valamilyen szempontból kedvezőbb feltételeket biztosítanak nekik. Például van távmunka - mondta Pablo Fritz, a HILL International vezető tanácsadója.

Kovács Ákos, a Vodafone vállalatitermék-igazgatója szerint cégénél már a munkaidő mintegy húsz százalékát távmunkában töltik. Amihez persze meg kell lennie a megfelelő feltételeknek, mint a biztonságos internet, jól működő hordozható számítógép, egyes munkakörökben a telefon.

A privatbankar.hu összefoglalója szerint egy ír kutatás szerint 15 százalék produktivitás-többletet jelent a távmunka, és 40 százalékkal csökken hatására a dolgozók elvándorlása. A cégek többsége úgy nyilatkozott, hogy a távmunka szerepe a jövőben nőni fog.

privatbankar.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni

Egy újabb 4 napos munkahét projekt! A PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának 280 munkatársa hétfőtől csütörtökig fog dolgozni a három... Teljes cikk

Home office: működik a hibrid munkavégzés?

Magyarországon az atipikus munkavégzés aránya mindig is alacsony volt, alacsony arányszámok jellemezték a távmunkát és a home office-t. Aztán jött... Teljes cikk

Kevesebb stressz, alacsony vérnyomás, több nasi és alkohol - így áll a távmunka mérlege

Az otthoni munkavégzés lehetővé teszi, hogy az emberek egészségesebben étkezzenek, kevésbé érezzék magukat stresszesnek és alacsonyabb legyen a... Teljes cikk