kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

2011. évi CXCIX. törvény a közszolgálati tisztviselőkről III. Rész A KORMÁNYZATI SZOLGÁLATI JOGVISZONYBAN ÁLLÓK V. Fejezet A KORMÁNYTISZTVISELŐK Adatkezelés

Adatkezelés

176. § (1) A munkáltató köteles a kormánytisztviselőt tájékoztatni személyes adatainak kezeléséről. A munkáltató a kormánytisztviselőre vonatkozó tényt, adatot, véleményt harmadik személlyel csak törvényben meghatározott esetben vagy a kormánytisztviselő hozzájárulásával közölhet.
(2) A kormányzati szolgálati jogviszonyból származó kötelezettségek teljesítése céljából a munkáltató a kormánytisztviselő személyes adatait - az adatszolgáltatás céljának megjelölésével, törvényben meghatározottak szerint - adatfeldolgozó számára átadhatja. Erről a kormánytisztviselőt előzetesen tájékoztatni kell.
(3) A kormánytisztviselőre vonatkozó adatok statisztikai célra felhasználhatók és statisztikai célú felhasználásra - hozzájárulása nélkül, személyazonosításra alkalmatlan módon - átadhatók.
(4) A szakmai vezetők és a kormánytisztviselők önéletrajza tartalmazza az 5. mellékletben meghatározott kötelező adatköröket, valamint az önéletrajzhoz csatolandó, az önéletrajzban foglaltakat igazoló mellékleteket, illetve tartalmazhat egyéb kiegészítő információkra vonatkozó adatokat.
177. § (1) Az államigazgatási szerv a kormánytisztviselőről az e törvény 2. mellékletében meghatározott adatkörre kiterjedő nyilvántartást vezet (a továbbiakban: közszolgálati alapnyilvántartás). A 2. mellékletben nem szereplő körben - törvény eltérő rendelkezésének hiányában - adatszerzés nem végezhető, ilyen adatot nyilvántartani nem lehet.
(2) A közszolgálati alapnyilvántartás célja a kormányzati szolgálati jogviszonyból származó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges adatok kezelésének biztosítása a kormányzati szolgálati jogviszony alanyai számára.
(3) A közszolgálati alapnyilvántartásban szereplő személyes adatok védelméért, az adatkezelés jogszerűségéért, valamint a 178. § (1) bekezdésében, továbbá a 181. §-ban előírt adatszolgáltatásokért - eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában - a kormánytisztviselőt alkalmazó államigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője felelős.
(4) Közszolgálati adatvédelmi szabályzatban (a továbbiakban: szabályzat) kell meghatározni az iratok, az adatok kezelésének adatvédelmi, adatbiztonsági szabályait, így különösen a kormánytisztviselő saját adataival történő rendelkezési joga biztosításának, a harmadik személy részére történő adattovábbításnak, a betekintési jog gyakorlásának, valamint az adatkezelésben részt vevő kormánytisztviselő felelősségének és az adatokhoz történő hozzáférése terjedelmének szabályait.
(5) Az államigazgatási szerv közszolgálati alapnyilvántartási rendszere törvény felhatalmazásának hiányában más adatrendszerrel nem kapcsolható össze.
178. § (1) A közszolgálati alapnyilvántartás alapadatairól és azok változásairól, továbbá az államigazgatási szerv szervezeti adatairól évente a Kormány által rendeletben meghatározottak szerint az államigazgatási szervek - személyazonosításra alkalmatlan módon - adatszolgáltatást végeznek a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter részére.
(2) A kormánytisztviselőknek, valamint az államigazgatási szervnél foglalkoztatott munkavállalóknak létszám- és illetményadatait, kereseti adatait a központi létszám- és bérgazdálkodási statisztikai információs rendszer a Kormány által meghatározott rendben átadja a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter részére a (3) bekezdés b) pontjában előírtak, valamint az államigazgatási szerveknél foglalkoztatott munkavállalók adatainak elemzése céljából.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben meghatározott statisztikai célú adatgyűjtés (a továbbiakban: közszolgálati statisztikai adatgyűjtés) célja:
a) a Kormány közszolgálati személyzetpolitikájának kialakításához és megvalósításához szükséges, a kormánytisztviselői életpályával összefüggő adatok és elemzések biztosítása;
b) a kormánytisztviselői életpálya előmeneteli- és illetményrendszerének országos működtetéséhez szükséges létszám- és illetményadatok elemzése az illetményalapra vonatkozó országgyűlési döntést előkészítő illetékes kormányzati szervek, illetve országgyűlési bizottságok részére;
c) a nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő esetenkénti adatszolgáltatás biztosítása az illetékes szervek számára;
d) a Kormány által meghatározott körben a közvélemény tájékoztatása a kormánytisztviselői életpályával összefüggő adatokról.
179. § Közérdekből nyilvános adatnak minősül
a) a kormánytisztviselő neve,
b) a kormánytisztviselő állampolgársága,
c) a kormánytisztviselőt alkalmazó államigazgatási szerv neve,
d) a c) pontban meghatározott szervnél a kormányzati szolgálati jogviszony kezdete,
e) a kormánytisztviselő jelenlegi besorolása, besorolásának időpontja,
f) a kormánytisztviselő munkakörének megnevezése és a betöltés időtartama,
g) a kormánytisztviselő vezetői kinevezésének és megszűnésének időpontja,
h) címadományozás adatai,
i) a kormánytisztviselő illetménye.
180. § (1) Az államigazgatási szervnél vezetett közszolgálati alapnyilvántartásba - eljárásában indokolt mértékig - jogosult betekinteni, illetőleg abból adatokat átvenni:
a) saját adataiba a kormánytisztviselő,
b) a kormánytisztviselő felettese,
c) a minősítést végző vezető,
d) a törvényességi ellenőrzést végző vagy törvényességi felügyeletet gyakorló,
e) a fegyelmi eljárást lefolytató testület vagy személy,
f) munkaügyi per kapcsán az eljáró bíróság, illetve a közszolgálati panasz kapcsán a Kormánytisztviselői Döntőbizottság,
g) feladatkörükben eljárva a nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint a közszolgálati jogviszonnyal összefüggésben indult büntetőeljárásban a nyomozó hatóság, az ügyész és a bíróság,
h) törvényességi ellenőrzési feladatkörében eljárva az ügyész,
i) a személyes adatok kezelésével összefüggésben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke,
j) a személyzeti, munkaügyi és illetmény-számfejtési feladatokat ellátó szerv e feladattal megbízott munkatársa feladatkörén belül, e törvény 2. mellékletének I/A., I/B., II., IV., V., VII., VIII. és X. pontokban foglalt adatkörökből a kormánytisztviselő illetményének számfejtése, illetve annak ellenőrzése céljából,
k) a közszolgálati statisztikai adatgyűjtéssel összefüggésben a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter és a fővárosi, megyei kormányhivatal kormánytisztviselője feladatkörében,
l) a feladatai ellátásához szükséges mértékig adategyezés, adatösszevetés, adatkorrigálás érdekében a minisztériumokra vonatkozó adatok tekintetében, valamint az államigazgatási szervek kormánytisztviselőinek képzésével, továbbképzésével, vizsgáztatásával kapcsolatos feladatai ellátásához a személyügyi központ vezetője, valamint az általa meghatározott körben, az általa feljogosított, személyügyi központnál alkalmazásban álló személy,
m) az európai támogatásokat auditáló szerv.
(2) A kormánytisztviselő jogosult a róla nyilvántartott helytelen adat helyesbítését, a jogellenesen nyilvántartott adat törlését kérni, a jogellenesen kért adat közlését megtagadni. Az adatkezelő köteles a helytelen adatot haladéktalanul helyesbíteni, illetve törölni.
(3) A személyügyi központ - az adatfelhasználás dokumentálásával - jogszabályban meghatározott felada (1) A tartalékállományba helyezett kormánytisztviselőknek a 3. melléklet szerinti adatairól az államigazgatási szerv folyamatos adatszolgáltatást végez a Kormány által meghatározott rendben a személyügyi központ részére.
(2) A közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter betekinthet a tartalékállományba helyezett kormánytisztviselőknek a személyügyi központ által kezelt, 3. melléklet szerinti adataiba.
182. § (1) A személyügyi központ nyilvántartja és kezeli az általa lefolytatott pályázati eljárással, a kompetencia vizsgálattal, és a toborzási adatbázissal kapcsolatos adatokat. A pályázati eljárás lefolytatását követően - függetlenül annak eredményességétől - a személyügyi központ a pályázati eljárásokkal kapcsolatos adatokat egyéni azonosításra alkalmatlan módon statisztikai adatgyűjtés céljából tárolhatja. A pályázati eljárással kapcsolatos adatokat a személyügyi központ a pályázati eljárás lezárását követően törli a nyilvántartásából, kivéve, ha a pályázó adatai további kezeléséhez hozzájárul, abból a célból, hogy a későbbi pályázati lehetőségekről tájékoztatást kapjon, valamint bekerüljön a toborzási adatbázisba. A személyügyi központ a versenyvizsgára vonatkozó adatokat, annak érvényessége lejártát követően törli a nyilvántartásából.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatnyilvántartás és -kezelés a pályázó
a) természetes személyazonosító adataira,
b) önéletrajzára, motivációs levelére,
c) a pályázati eljáráshoz és a kiválasztáshoz kapcsolódó egyéb adataira,
d) a pályázati eljárás során használt kiválasztási módszerek eredményeire,
e) kompetencia-vizsgálat eredményére,
f) a 4. mellékletben meghatározott adatokra terjed ki.
(3) A személyügyi központ által vezetett nyilvántartás célja a kiválasztási eljárás segítése. A személyügyi központ nyilvántartásában szereplő személyes adatok védelméért, az adatkezelés jogszerűségéért, az adatszolgáltatásért a személyügyi központ vezetője felelős.
(4) A személyügyi központ által vezetett nyilvántartásból - kormányrendeletben meghatározott módon - a (3) bekezdésben meghatározott célra a pályázatot kiíró közigazgatási szerv számára személyazonosításra alkalmas módon, vagy statisztikai célra csak személyazonosításra alkalmatlan módon szolgáltatható adat.
(5) A személyügyi központ által vezetett nyilvántartásba - eljárásában indokolt mértékig - jogosult betekinteni, illetve a személyügyi központ hozzájárulásával abból adatokat átvenni:
a) a személyügyi központ vezetője,
b) meghatározott körben a személyügyi központ vezetője által feljogosított, személyügyi központnál alkalmazásban álló személy,
c) a személyügyi központ felügyeletét ellátó közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter és az általa meghatározott körben, az általa feljogosított kormánytisztviselő,
d) saját adatai tekintetében az adatbázisban szereplő személy,
e) a fegyelmi eljárást lefolytató testület vagy személy,
f) munkaügyi per kapcsán az eljáró bíróság,
g) feladatkörükben eljárva a nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint a közszolgálati jogviszonnyal összefüggésben indult büntetőeljárásban a nyomozó hatóság, az ügyész és a bíróság,
h) az ügyészi törvényességi feladatkörében eljárva az ügyész.
(6) A személyügyi központ által vezetett nyilvántartásból kormányrendeletben meghatározott módon - személy azonosítására alkalmas adatokat nem tartalmazó - adatszolgáltatás végezhető.
183. § (1) Az államigazgatási szervek kormánytisztviselőinek képzésével, továbbképzésével, vizsgáztatásával összefüggő nyilvántartását a személyügyi központ működteti. A személyügyi központ e feladata ellátása körében jogosult a (2)-(3) bekezdésben meghatározott nyilvántartásokba betekinteni.
(2) A Kormány által rendeletben kijelölt vizsgaszervező a közigazgatási és ügykezelői alapvizsgával, valamint a közigazgatási szakvizsgával kapcsolatban a következő adatok körét tartja nyilván, illetve kezeli
a) a vizsgázó természetes személyazonosító adatait,
b) a vizsgázó munkáltatójára vonatkozó adatait,
c) a vizsgajegyzőkönyvben foglalt adatokat,
d) vizsgabizonyítvány számát, keltét,
e) a vizsga teljesítéséhez szükséges adatokat.
(3) A továbbképzést szervező a továbbképzés lebonyolításával kapcsolatban a következő adatok körét tartja nyilván, illetve kezeli
a) a résztvevő természetes személyazonosító adatait,
b) a résztvevő munkáltatójára vonatkozó adatait,
c) a továbbképzés teljesítéséhez szükséges adatokat.
183/A. § A 183/A. §-t a 2012: CCXIV. törvény 71. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezet a 2016: CIV. törvény 100. § (2) bekezdés b) pontja.
183/B. § (1) A büntetés-végrehajtás központi szerve a büntetés-végrehajtással összefüggő pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos pártfogó felügyelői feladatokat ellátó kormánytisztviselőinek 6. mellékletben meghatározott adatait a kormánytisztviselők munkavégzésével összefüggésben belépési jogosultságot biztosító igazolványok kibocsátása, nyilvántartása és bevonása céljából kezeli.
(2) A 6. melléklet szerinti adatokat, az abban bekövetkező változásokat, valamint a kormányzati szolgálati jogviszony megszűnésére vagy a kormánytisztviselő tartós távollétére vonatkozó adatokat a büntetés-végrehajtással összefüggő pártfogó felügyelői feladatokat ellátó kormánytisztviselőt alkalmazó büntetés-végrehajtási szerv vezetője köteles a közszolgálati alapnyilvántartás adatai alapján továbbítani az (1) bekezdésben meghatározott adatkezelő részére.
(3) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásba - az eljárásban indokolt mértékig - saját adatai tekintetében kizárólag a kormánytisztviselő jogosult betekinteni, illetve abból adatokat átvenni.
183/C. § (1) Ha a munkáltató a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 63/A. § (2a) bekezdése alapján tájékoztatást kap arról, hogy e törvény hatálya alatt állóval szemben büntetőeljárás indult, a tájékoztatás során tudomására jutott természetes személyazonosító adatot, valamint a 83/A. § (1) bekezdése szerinti bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás megindításának tényéről szóló adatot a tájékoztatást követő tizenöt napig, ha a tájékoztatás alapján munkáltatói intézkedésre kerül sor, az intézkedés meghozataláig jogosult kezelni.
(2) A munkáltató a 83/A. § szerinti tájékoztatás során tudomására jutott személyes adatot a tájékoztatást követő tizenöt napig, ha a tájékoztatás alapján munkáltatói intézkedésre kerül sor, az intézkedés meghozataláig jogosult kezelni. Ezt követően az adatokat törölni kell.

Adatkezelés

176. § (1) A munkáltató köteles a kormánytisztviselőt tájékoztatni személyes adatainak kezeléséről. A munkáltató a kormánytisztviselőre vonatkozó tényt, adatot, véleményt harmadik személlyel csak törvényben meghatározott esetben vagy a kormánytisztviselő hozzájárulásával közölhet.
(2) A kormányzati szolgálati jogviszonyból származó kötelezettségek teljesítése céljából a munkáltató a kormánytisztviselő személyes adatait - az adatszolgáltatás céljának megjelölésével, törvényben meghatározottak szerint - adatfeldolgozó számára átadhatja. Erről a kormánytisztviselőt előzetesen tájékoztatni kell.
(3) A kormánytisztviselőre vonatkozó adatok statisztikai célra felhasználhatók és statisztikai célú felhasználásra - hozzájárulása nélkül, személyazonosításra alkalmatlan módon - átadhatók.
(4) A szakmai vezetők és a kormánytisztviselők önéletrajza tartalmazza az 5. mellékletben meghatározott kötelező adatköröket, valamint az önéletrajzhoz csatolandó, az önéletrajzban foglaltakat igazoló mellékleteket, illetve tartalmazhat egyéb kiegészítő információkra vonatkozó adatokat.
177. § (1) Az államigazgatási szerv a kormánytisztviselőről az e törvény 2. mellékletében meghatározott adatkörre kiterjedő nyilvántartást vezet (a továbbiakban: közszolgálati alapnyilvántartás). A 2. mellékletben nem szereplő körben - törvény eltérő rendelkezésének hiányában - adatszerzés nem végezhető, ilyen adatot nyilvántartani nem lehet.
(2) A közszolgálati alapnyilvántartás célja a kormányzati szolgálati jogviszonyból származó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges adatok kezelésének biztosítása a kormányzati szolgálati jogviszony alanyai számára.
(3) A közszolgálati alapnyilvántartásban szereplő személyes adatok védelméért, az adatkezelés jogszerűségéért, valamint a 178. § (1) bekezdésében, továbbá a 181. §-ban előírt adatszolgáltatásokért - eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában - a kormánytisztviselőt alkalmazó államigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője felelős.
(4) Közszolgálati adatvédelmi szabályzatban (a továbbiakban: szabályzat) kell meghatározni az iratok, az adatok kezelésének adatvédelmi, adatbiztonsági szabályait, így különösen a kormánytisztviselő saját adataival történő rendelkezési joga biztosításának, a harmadik személy részére történő adattovábbításnak, a betekintési jog gyakorlásának, valamint az adatkezelésben részt vevő kormánytisztviselő felelősségének és az adatokhoz történő hozzáférése terjedelmének szabályait.
(5) Az államigazgatási szerv közszolgálati alapnyilvántartási rendszere törvény felhatalmazásának hiányában más adatrendszerrel nem kapcsolható össze.
178. § (1) A közszolgálati alapnyilvántartás alapadatairól és azok változásairól, továbbá az államigazgatási szerv szervezeti adatairól évente a Kormány által rendeletben meghatározottak szerint az államigazgatási szervek - személyazonosításra alkalmatlan módon - adatszolgáltatást végeznek a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter részére.
(2) A kormánytisztviselőknek, valamint az államigazgatási szervnél foglalkoztatott munkavállalóknak létszám- és illetményadatait, kereseti adatait a központi létszám- és bérgazdálkodási statisztikai információs rendszer a Kormány által meghatározott rendben átadja a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter részére a (3) bekezdés b) pontjában előírtak, valamint az államigazgatási szerveknél foglalkoztatott munkavállalók adatainak elemzése céljából.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben meghatározott statisztikai célú adatgyűjtés (a továbbiakban: közszolgálati statisztikai adatgyűjtés) célja:
a) a Kormány közszolgálati személyzetpolitikájának kialakításához és megvalósításához szükséges, a kormánytisztviselői életpályával összefüggő adatok és elemzések biztosítása;
b) a kormánytisztviselői életpálya előmeneteli- és illetményrendszerének országos működtetéséhez szükséges létszám- és illetményadatok elemzése az illetményalapra vonatkozó országgyűlési döntést előkészítő illetékes kormányzati szervek, illetve országgyűlési bizottságok részére;
c) a nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő esetenkénti adatszolgáltatás biztosítása az illetékes szervek számára;
d) a Kormány által meghatározott körben a közvélemény tájékoztatása a kormánytisztviselői életpályával összefüggő adatokról.
179. § Közérdekből nyilvános adatnak minősül
a) a kormánytisztviselő neve,
b) a kormánytisztviselő állampolgársága,
c) a kormánytisztviselőt alkalmazó államigazgatási szerv neve,
d) a c) pontban meghatározott szervnél a kormányzati szolgálati jogviszony kezdete,
e) a kormánytisztviselő jelenlegi besorolása, besorolásának időpontja,
f) a kormánytisztviselő munkakörének megnevezése és a betöltés időtartama,
g) a kormánytisztviselő vezetői kinevezésének és megszűnésének időpontja,
h) címadományozás adatai,
i) a kormánytisztviselő illetménye.
180. § (1) Az államigazgatási szervnél vezetett közszolgálati alapnyilvántartásba - eljárásában indokolt mértékig - jogosult betekinteni, illetőleg abból adatokat átvenni:
a) saját adataiba a kormánytisztviselő,
b) a kormánytisztviselő felettese,
c) a minősítést végző vezető,
d) a törvényességi ellenőrzést végző vagy törvényességi felügyeletet gyakorló,
e) a fegyelmi eljárást lefolytató testület vagy személy,
f) munkaügyi per kapcsán az eljáró bíróság, illetve a közszolgálati panasz kapcsán a Kormánytisztviselői Döntőbizottság,
g) feladatkörükben eljárva a nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint a közszolgálati jogviszonnyal összefüggésben indult büntetőeljárásban a nyomozó hatóság, az ügyész és a bíróság,
h) törvényességi ellenőrzési feladatkörében eljárva az ügyész,
i) a személyes adatok kezelésével összefüggésben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke,
j) a személyzeti, munkaügyi és illetmény-számfejtési feladatokat ellátó szerv e feladattal megbízott munkatársa feladatkörén belül, e törvény 2. mellékletének I/A., I/B., II., IV., V., VII., VIII. és X. pontokban foglalt adatkörökből a kormánytisztviselő illetményének számfejtése, illetve annak ellenőrzése céljából,
k) a közszolgálati statisztikai adatgyűjtéssel összefüggésben a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter és a fővárosi, megyei kormányhivatal kormánytisztviselője feladatkörében,
l) a feladatai ellátásához szükséges mértékig adategyezés, adatösszevetés, adatkorrigálás érdekében a minisztériumokra vonatkozó adatok tekintetében, valamint az államigazgatási szervek kormánytisztviselőinek képzésével, továbbképzésével, vizsgáztatásával kapcsolatos feladatai ellátásához a személyügyi központ vezetője, valamint az általa meghatározott körben, az általa feljogosított, személyügyi központnál alkalmazásban álló személy,
m) az európai támogatásokat auditáló szerv.
(2) A kormánytisztviselő jogosult a róla nyilvántartott helytelen adat helyesbítését, a jogellenesen nyilvántartott adat törlését kérni, a jogellenesen kért adat közlését megtagadni. Az adatkezelő köteles a helytelen adatot haladéktalanul helyesbíteni, illetve törölni.
(3) A személyügyi központ - az adatfelhasználás dokumentálásával - jogszabályban meghatározott feladatai ellátása érdekében statisztikai adatfeldolgozást végezhet.
181. § (1) A tartalékállományba helyezett kormánytisztviselőknek a 3. melléklet szerinti adatairól az államigazgatási szerv folyamatos adatszolgáltatást végez a Kormány által meghatározott rendben a személyügyi központ részére.
(2) A közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter betekinthet a tartalékállományba helyezett kormánytisztviselőknek a személyügyi központ által kezelt, 3. melléklet szerinti adataiba.
182. § (1) A személyügyi központ nyilvántartja és kezeli az általa lefolytatott pályázati eljárással, a kompetencia vizsgálattal, és a toborzási adatbázissal kapcsolatos adatokat. A pályázati eljárás lefolytatását követően - függetlenül annak eredményességétől - a személyügyi központ a pályázati eljárásokkal kapcsolatos adatokat egyéni azonosításra alkalmatlan módon statisztikai adatgyűjtés céljából tárolhatja. A pályázati eljárással kapcsolatos adatokat a személyügyi központ a pályázati eljárás lezárását követően törli a nyilvántartásából, kivéve, ha a pályázó adatai további kezeléséhez hozzájárul, abból a célból, hogy a későbbi pályázati lehetőségekről tájékoztatást kapjon, valamint bekerüljön a toborzási adatbázisba. A személyügyi központ a versenyvizsgára vonatkozó adatokat, annak érvényessége lejártát követően törli a nyilvántartásából.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatnyilvántartás és -kezelés a pályázó
a) természetes személyazonosító adataira,
b) önéletrajzára, motivációs levelére,
c) a pályázati eljáráshoz és a kiválasztáshoz kapcsolódó egyéb adataira,
d) a pályázati eljárás során használt kiválasztási módszerek eredményeire,
e) kompetencia-vizsgálat eredményére,
f) a 4. mellékletben meghatározott adatokra terjed ki.
(3) A személyügyi központ által vezetett nyilvántartás célja a kiválasztási eljárás segítése. A személyügyi központ nyilvántartásában szereplő személyes adatok védelméért, az adatkezelés jogszerűségéért, az adatszolgáltatásért a személyügyi központ vezetője felelős.
(4) A személyügyi központ által vezetett nyilvántartásból - kormányrendeletben meghatározott módon - a (3) bekezdésben meghatározott célra a pályázatot kiíró közigazgatási szerv számára személyazonosításra alkalmas módon, vagy statisztikai célra csak személyazonosításra alkalmatlan módon szolgáltatható adat.
(5) A személyügyi központ által vezetett nyilvántartásba - eljárásában indokolt mértékig - jogosult betekinteni, illetve a személyügyi központ hozzájárulásával abból adatokat átvenni:
a) a személyügyi központ vezetője,
b) meghatározott körben a személyügyi központ vezetője által feljogosított, személyügyi központnál alkalmazásban álló személy,
c) a személyügyi központ felügyeletét ellátó közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter és az általa meghatározott körben, az általa feljogosított kormánytisztviselő,
d) saját adatai tekintetében az adatbázisban szereplő személy,
e) a fegyelmi eljárást lefolytató testület vagy személy,
f) munkaügyi per kapcsán az eljáró bíróság,
g) feladatkörükben eljárva a nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint a közszolgálati jogviszonnyal összefüggésben indult büntetőeljárásban a nyomozó hatóság, az ügyész és a bíróság,
h) az ügyészi törvényességi feladatkörében eljárva az ügyész.
(6) A személyügyi központ által vezetett nyilvántartásból kormányrendeletben meghatározott módon - személy azonosítására alkalmas adatokat nem tartalmazó - adatszolgáltatás végezhető.
183. § (1) Az államigazgatási szervek kormánytisztviselőinek képzésével, továbbképzésével, vizsgáztatásával összefüggő nyilvántartását a személyügyi központ működteti. A személyügyi központ e feladata ellátása körében jogosult a (2)-(3) bekezdésben meghatározott nyilvántartásokba betekinteni.
(2) A Kormány által rendeletben kijelölt vizsgaszervező a közigazgatási és ügykezelői alapvizsgával, valamint a közigazgatási szakvizsgával kapcsolatban a következő adatok körét tartja nyilván, illetve kezeli
a) a vizsgázó természetes személyazonosító adatait,
b) a vizsgázó munkáltatójára vonatkozó adatait,
c) a vizsgajegyzőkönyvben foglalt adatokat,
d) vizsgabizonyítvány számát, keltét,
e) a vizsga teljesítéséhez szükséges adatokat.
(3) A továbbképzést szervező a továbbképzés lebonyolításával kapcsolatban a következő adatok körét tartja nyilván, illetve kezeli
a) a résztvevő természetes személyazonosító adatait,
b) a résztvevő munkáltatójára vonatkozó adatait,
c) a továbbképzés teljesítéséhez szükséges adatokat.
183/A. §A 183/A. §-t a 2012: CCXIV. törvény 71. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezet a 2016: CIV. törvény 100. § (2) bekezdés b) pontja.
183/B. §320 (1) A büntetés-végrehajtás központi szerve a büntetés-végrehajtással összefüggő pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos pártfogó felügyelői feladatokat ellátó kormánytisztviselőinek 6. mellékletben meghatározott adatait a kormánytisztviselők munkavégzésével összefüggésben belépési jogosultságot biztosító igazolványok kibocsátása, nyilvántartása és bevonása céljából kezeli.
(2) A 6. melléklet szerinti adatokat, az abban bekövetkező változásokat, valamint a kormányzati szolgálati jogviszony megszűnésére vagy a kormánytisztviselő tartós távollétére vonatkozó adatokat a büntetés-végrehajtással összefüggő pártfogó felügyelői feladatokat ellátó kormánytisztviselőt alkalmazó büntetés-végrehajtási szerv vezetője köteles a közszolgálati alapnyilvántartás adatai alapján továbbítani az (1) bekezdésben meghatározott adatkezelő részére.
(3) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásba - az eljárásban indokolt mértékig - saját adatai tekintetében kizárólag a kormánytisztviselő jogosult betekinteni, illetve abból adatokat átvenni.
183/C. § (1) Ha a munkáltató a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 63/A. § (2a) bekezdése alapján tájékoztatást kap arról, hogy e törvény hatálya alatt állóval szemben büntetőeljárás indult, a tájékoztatás során tudomására jutott természetes személyazonosító adatot, valamint a 83/A. § (1) bekezdése szerinti bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás megindításának tényéről szóló adatot a tájékoztatást követő tizenöt napig, ha a tájékoztatás alapján munkáltatói intézkedésre kerül sor, az intézkedés meghozataláig jogosult kezelni.
(2) A munkáltató a 83/A. § szerinti tájékoztatás során tudomására jutott személyes adatot a tájékoztatást követő tizenöt napig, ha a tájékoztatás alapján munkáltatói intézkedésre kerül sor, az intézkedés meghozataláig jogosult kezelni. Ezt követően az adatokat törölni kell.

Személyi anyag

184. § (1) A kormánytisztviselő kormányzati szolgálati jogviszonyával kapcsolatos iratok közül a kormánytisztviselő öt évnél nem régebbi fényképét, a közszolgálati alapnyilvántartás adatlapját, az önéletrajzot, a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítványt, az esküokmányt, a kinevezést és annak módosítását, a főtisztviselői kinevezést, a vezetői kinevezést, a címadományozást, a besorolásról, illetve a visszatartásról, valamint az áthelyezésről rendelkező iratokat, a teljesítményértékelést, a minősítést, a kormányzati szolgálati jogviszonyt megszüntető iratot, a hatályban lévő fegyelmi büntetést kiszabó határozatot, a közszolgálati igazolás másolatát együttesen kell tárolni (személyi anyag).
(2) A személyi anyagba való betekintésre a 180. § (1) bekezdésben foglaltak jogosultak.
(3) A kormánytisztviselő személyi anyagát az államigazgatási szerv fekteti fel, illetve kéri meg, ha a kormánytisztviselő korábban kormányzati szolgálati jogviszonyban állt.
(4) A személyi anyagot - kivéve, amelyet a (3) bekezdés alapján átadtak - a jogviszony megszűnésétől számított ötven évig meg kell őrizni.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2004. évi CX. törvény a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 85. ülésszakán elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló 181. számú Egyezmény kihirdetéséről

1. § Az Országgyűlés a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája által elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló... Teljes cikk

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE - XI.fejezet

a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a... Teljes cikk

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE - X.fejezet