kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

3 millió forintos támogatást kapnak az alapellátó fogorvosok

Még ebben az évben egyszeri, hárommillió forintos támogatást kapnak a közpénzből finanszírozott, alapellátást biztosító fogorvosok - írja az Magyar Idők.

A lap úgy tudja ez összesen 7,6 milliárd forint plusz kiadást jelent, ebből nagyjából 2500 fogorvos részesül. Ezzel a döntéssel egy szintre kerül a fogorvosi támogatás, a háziorvosokéval és a tervek szerint így is marad - írják.

A támogatási összeg fele gép- és műszerbeszerzésre fordítható.

2017-től a fogorvosok is indulhatnak a betöltetlen praxisokra kiírt pályázatokon.

Jelenleg átlagosan 800 ezer forint egy praxis havi bevétele, ebből kell fedezni a fogorvosok saját fizetését és az asszisztenciáét is, ezek járulékait, a rezsiköltségeket, valamint beszerezni a betegellátáshoz szükséges anyagokat, fogyóeszközöket. A Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának számításai szerint a praxisok rentábilis működtetéséhez legalább havi 1,4-1,6 millió forint bevételre lenne szükség.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk ősszel sztrájkoltak a fogorvosok, a sztrájk akkori vezetője, Nagy Ákos, keszthelyi fogorvos a mostani döntésről azt nyilatkozta a lapnak: "fontos lépésnek tartják a hárommillió forintos plusztámogatást, és remélik, hogy ez csak az első lépcsője a finanszírozás rendezésének."

Magyar Idők
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nekem az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető - Andrási Zoltán bűnügyi technikus egy napja

"Minden ügy egy kihívás, de nem álmodom velük. Az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető. Ez... Teljes cikk

A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk