Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Az elektronikus cégbejegyzés előnyeire hívja fel a figyelmet a NAV

A cégbejegyzésre kötelezett szervezetek megalakulása vagy változásbejegyzési kérelme ingyenes, melyet legegyszerűbb elektronikusan eljuttatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) - írja az MTI.

A cégbejegyzésre kötelezett szervezetek megalakulása vagy változásbejegyzése előtt érdemes előre tisztázni, hogy a szervezetben érintett személyekkel szemben van-e valamilyen kizárási ok.

Már 2012 óta kérhető előzetesen igazolás arról, hogy az adott személy vagy cég alkalmas-e arra, hogy egy másik társaságban vezetőként, tagként vagy részvényesként közreműködjön, hogy nem állnak-e fenn vele szemben olyan kizáró okok, melyek az adószám megállapításának megtagadását vagy akár törlését eredményeznék. A kérelem ingyenes, mely beküldhető Ügyfélkapun át egy példányban kitöltve - emelte ki a NAV a közleményében.

Hozzátették: ha előzetesen kiderül valamilyen kizáró feltétel, úgy az bizonyos esetekben orvosolható lehet, még a cégbejegyzési eljárás megkezdése előtt. Érdemes tehát előzetesen ellenőriztetni azoknak magukat, akik vállalkozások tagjai, részvényesei vagy vezetői szeretnének lenni.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk