Megjelent: 7 éve

Egyhangúlag elfogadhatatlannak tartják az új ukrán oktatási törvényt a magyar parlamenti pártok

Közösen felszólították Petro Porosenko ukrán elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt - írja az MTI.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfőn, az erről szóló ötpárti egyeztetést követően az Országházban tartott sajtótájékoztatón elmondta, egy Európa-ellenes, az alapvető emberi és kisebbségi jogokat sértő törvény születhet, amely Ukrajna további instabilitását eredményezheti. Kiemelte, az új törvény számtalan ország nemzeti kisebbségét érintené hátrányosan, amit az is mutat, hogy Románia, Bulgária és Lengyelország is a magyarral megegyező álláspontot képvisel ebben az ügyben.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára üdvözölte a pártok egységes felsorakozását a nemzeti érdek mellett, egyúttal aláhúzta, Magyarország nem függeszti fel, sőt fokozza is azt a humanitárius és fejlesztési segítséget, amelyet Ukrajnának adott az elmúlt években, mivel a szóban forgó döntésről nem a támogatások érintettjei, hanem a "vak nagypolitika" tehet. Németh Zsolt közölte, a parlamenti pártok megállapodtak abban is, hogy a kérdésben rendszeresen egyeztetnek majd, hogy közösen tudjanak fellépni a magyar kormány diplomáciai offenzívájában. A pártok emellett fontosnak tartják, hogy ebbe az offenzívába a parlamenti diplomácia, a külügyi bizottság is bekapcsolódjon - mondta, hozzátéve, a magyar delegáció álláspontját több nemzetközi szervezetben, így az Európa Tanácsban, az EBESZ-ben, a NATO-ban és az interparlamentáris unióban is kifejti. A Fidesz külügyi kabinetjének vezetője jelezte azt is: a parlamenti pártok megállapodtak abban is, hogy saját nemzetközi pártcsaládjukban is fellépnek az ukrán oktatási törvény ellen.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint a szóban forgó jogszabály az ukrán alkotmány mellett azoknak a szerződéseknek sem felel meg, amelyek Ukrajna és Magyarország között fennállnak. A törvény életbe léptetése esetén ugyanis felszámolnák a magyar nyelven történő oktatást Kárpát-alján, amivel "150 ezer ember jelene és jövője válna kétségessé" - fejtette ki, megjegyezve, a kárpátaljai magyarság az Ukrajna és Magyarország közötti jó kapcsolatban érdekelt, azonban szülőföldjén meg akarja tartani oktatási rendszerét, kultúráját. Brenzovics László kitért arra is, hogy ez az oktatási törvény ellentétes a soknemzetiségű Ukrajna jól felfogott érdekével, vagyis például azzal, hogy megvalósítsa európai integrációs célját.

A kárpátaljai politikus kérdésre válaszolva elmondta, a szóban forgó oktatási törvény kezdeti változata szükséges és támogatható javaslatokat tartalmazott, azonban "szélsőséges politikai erők olyan hisztériát keltettek" a nyelvi passzusokkal szemben, amely a kisebbségek érdekeivel teljesen ellentétes jogszabályt eredményeztek.

Németh Zsolt szintén kérdésre reagálva megjegyezte, talán orosz- és kisebbségellenes szándékkal született meg a törvény ezen része, de végül egy Európa-ellenes jogszabály kerekedett belőle, amellyel "immáron már nem pusztán Oroszország, vagy Putyin fenyegeti Ukrajnának a stabilitását", hanem Kijev maga is.

Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti képviselője kifejtette, az ukrán oktatási törvény egyértelmű megsértése a kisebbségi jogoknak, ami semmilyen formában nem tolerálható, ezért a szocialisták belföldön és külföldön is minden tőlük telhetőt megtesznek a törvény hatályba léptetése ellen. Az ellenzéki politikus megjegyezte ugyanakkor, a jogszabály megszületésében szerepet játszhattak a "magyar külpolitika tévedései, rosszul belőtt lépései".

Gyöngyösi Márton, a Jobbik álláspontját ismertetve elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy az Ukrajnában élő kisebbségek helyzete folyamatosan romlik, így nem volt teljesen váratlan ez a törvény, ami miatt nem is értik a magyar diplomácia "fáziskésését". Ennek ellenére itt egy nemzeti ügyről van szó, ahol a pártpolitika helyett összefogásra van szükség azért, hogy Ukrajnát visszatereljék a "józan ész útjára" - tette hozzá.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerint szintén teljes belpolitikai konszenzusra van szükség, meg kell akadályozni, hogy a most Ukrajnában történtek átgyűrűzzenek más szomszédos országokba is.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk