Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

51 ezer feketemunkást találtak augusztus végéig

Az idén augusztus végéig 51 ezer feketén foglalkoztatott munkavállalót találtak a munkaügyi ellenőrzések során, 2004-ben egész évben 10 ezer ilyen szerződés és bejelentés nélküli foglalkoztatásért vonták felelősségre a munkáltatókat, 2005-ben 29 ezer feketén foglalkoztatottért - közölte az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség.

A célzottabb, gyakoribb ellenőrzések eredményeként már a múlt évben 42 ezer feketén foglalkoztatottat találtak a felügyelők. Gyakori, hogy a munkáltatók az alkalmi munkavállalói könyvvel kívánják legalizálni a foglalkoztatást, de azt nem az előírt módon használják. A felügyelők tapasztalták, hogy azokon a munkahelyeken ahol sok a feketén foglalkoztatott, a többi munkaügyi jogszabályt se tartják be.

Az ellenőrzött 36 ezer munkáltatónál alkalmazásban álló 497 ezer munkavállaló közül 342 ezret szabálytalanul foglalkoztattak. A kiszabott munkaügyi bírság összege 4 milliárd 476 millió forint volt, a munkavédelmi bírság összege elérte 730 millió forintot.

A leginkább az építőiparban alkalmaznak feketén munkavállalókat, az összes szerződés és bejelentés nélkül foglalkoztatott 33 százalékát ebben az ágazatban találták. Sok volt a fekete munkás a feldolgozó iparban, a biztonsági tevékenységben, a szálláshely, vendéglátás területén.

Gyakori volt a munka- és pihenőidőre, a munkabérre vonatkozó szabályok megsértése is. A felügyelők tapasztalták, hogy a munkaidő adatokat nem, vagy hiányosan tartják nyílván, kettős nyilvántartást vezetnek a munkáltatók. Visszaélések voltak tapasztalhatók a munkaerő kölcsönzés szabályainak kijátszásával is.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk