Megjelent: 17 éve

Májustól Hollandiába is mehetünk dolgozni

Május 1-jétől Hollandia is megnyitja munkaerőpiacát a 2004-ben csatlakozott tíz tagország előtt. A kormány döntését a csökkenő munkanélküliséggel és a rekordmértékű foglalkoztatottsággal indokolta. Azt is közölte, hogy az új tagállamokból érkező munkavállalók bérezése nem lesz alacsonyabb holland kollégáikénál - olvasható a Napi Gazdaság mai számában.

Piet Hein Donner szociális és foglalkoztatási miniszter levélben értesítette a parlamentet erről a szándékról. A levélben megfogalmazta, hogy a holland munkaerőpiac rendkívül jól fejlődik. A betöltetlen munkahelyek száma soha nem volt ilyen magas, a munkanélküliség pedig ilyen alacsony - jelezte. Hozzáfűzte, hogy a megnyitás elhalasztása árt a holland vállalatoknak és a munkaerőpiacnak is.

A lap beszámolt arról, hogy az ország liberalizált ágazataiban, többek között a fémiparban, az egészségügyben és más közszolgáltatásokban munkaerőhiány alakult ki. A miniszter azt is megjegyezte, hogy garanciák vannak az egyenlő bérezésre, vagyis nem fenyeget a tisztességtelen verseny, ugyanis büntetést kell fizetniük azoknak, akik a minimálbérnél kevesebbet adnak alkalmazottaiknak.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk