kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Ennyi lesz a képviselők fizetése az emelés után

Az RTL Híradó kiszámolta, hogy a kedden megszavazott képviselői fizetésemelés után mennyit fognak keresni a politikusok. Kövér László házelnök havi fizetése 700 ezer forinttal fog emelkedni - összefoglaltuk mit lehet eddig tudni a képviselők béremeléséről.

images

Kedden a Parlamentben arról szavaztak a képviselők emelkedjen-e a fizetésük. A Fidesz-KDNP frakció, a Jobbik és néhány MSZP-s képviselő igennel szavazott. A többi MSZP-s képviselő tartózkodott, hárman nemmel szavaztak. A DK, az LMP és a Párbeszéd képviselői elutasították a javaslatot.

Gyurcsány Ferenc ezután a Facebookon fakadt ki az ellenzéki képviselőkre:


Az RTL Híradó kiszámolta, hogy a most megszavazott javaslat értelmében a képviselők havi fizetése 143 ezer forinttal emelkedik, így 891 ezer forintra nő. Aki ezen felül bizottsági tag is, annak a bére augusztustól eléri majd az 1 millió forintot, ez 321 ezer forintos emelkedést jelent. A bizottsági elnökök fizetése 517 ezer forinttal emelkedik, így ők havi 1,5 millió forintot kapnak. A frakcióvezetők bére 485 ezer forinttal növekszik, közel 1,8 millió forintot kereshetnek.

Kövér László házelnök bére ennél is magasabb arányban, 700 ezer forinttal növekszik, így havonta 2,4 millió forintot kereshet.

Bánki Erik Fidesz-es képviselő az Echo TV műsorában elmondta a képviselők fizetése emelkedett utoljára, jóval az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok 50 százalékos béremelkedése után. Szerinte a képviselőké ezzel szemben mindössze 16,5 százalékkal növekszik majd.

A 24.hu szerint Bánkinak nincs igaza, mert az egészségügyi dolgozók és a tanárok sem kaptak ekkora mértékű emelést, sőt a pedagógusi életpályamodell és a minősítés miatt sokan nem is vihetnek sokkal többet haza, mint korábban.

Az Eduline számolta ki, hogy tavaly októbertől hány forinttal kereshetnek többet az iskolai dolgozók, és mint kiderült, a középfokú végzettségűek mindössze néhány száz forintos emeléssel számolhatnak, egy 15-17 éve dolgozó iskolai dolgozó például bruttó 176 021 helyett 176 610 forintot kaphat.

A 24.hu emlékeztet, hogy 2016 szeptembere és 2017 novembere között a 4-6 éves gyakorlattal rendelkező OKJ-s ápolók, illetve mentőápolók fizetése 163 404 forint volt, szemben a Magyar Idők cikkében jelzett 248 350 forinttal.

Szijjártó Péter is egyetért a képviselők béremelésével, a külügyminiszter az eddigi 1,3 millió helyett augusztustól közel 2 milliót kereshet majd.

A képviselőknek a béremelésen kívül megemelt lakhatási támogatás, és több üzemanyag támogatás is járna. Az RTL Híradója szerint a képviselők fizetése ezentúl évente emelkedik majd az átlagfizetésekkel azonos mértékben. Az is a javaslat része, hogy azokban az években, mikor nem emelkednek az átlagbérek az előző évit kell majd figyelembe venni.

Fotó: MTI
24.hu/eduline.hu/RTL Híradó
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk