Megjelent: 6 éve

Óriási munkaerőhiány, 10 éve változatlan bérek

Hatalmas a munkaerőhiány a közszférában, több ezer betöltetlen álláshely van most is. Kazánkezelőt, rendszergazdát, óvópedagógust, mentőst és tudományos munkatársakat is keresnek közalkalmazotti helyekre. A szakszervezet szerint mégis 160 ezer olyan ember dolgozik a szférában, akinek a bére 10 éve nem változott.

images

images

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke, Boross Péterné elmondta, hogy a béremelés hozhatna megoldást a problémára, ezzel pedig a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma is egyetért – írja a Hír TV.

– Az új ciklusban az eddigieknél határozottabban kell megfogalmaznunk a törekvéseinket, tehát ettől a nagyon erőteljes hatalmi, politikai fölénytől, ami ezt a kormányt létrehozta, semmiképpen nem szabad megtorpannunk, vagy visszalépnünk, esetleg óvatosabban fogalmaznunk, hanem mindenképpen határozottabban kell fogalmaznunk – mondta Földiák András, a SZEF elnöke.

Van olyan közalkalmazott, akinek a bére több évtizedes munkaviszony után sem éri el a pályakezdő szakmunkás bérét.
– A közalkalmazotti bértábla szerint például az én bérem, cirka 20 év diplomás munkaviszony után, a közalkalmazotti besorolásom, nem éri el a 160 ezer forintot. Tehát kevesebb mint a garantált pályakezdő szakmunkás bér. És ezt mindenféle pótlékokkal és kiegészítésekkel tornázták föl, amit sikerként próbált elkönyvelni a mindenkori szaktárca.

Mi viszont kiszámoltuk azt, hogy a mindenkori nemzetgazdasági átlaghoz képest a mi bérünk az veszített az értékből – mondta Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
A bérnövekedés mellett a szakszervezetek bevezetnék a diplomás bérminimumot is, amit bruttó 230 ezer forintban szabnák meg.

Hírtv
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk