kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Együttműködik a fogyasztóvédelem és a tudásközpont

Együttműködési megállapodást írt alá az egri Eszterházy Károly Főiskola Egerfood Regionális Tudásközpontja és az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége március 5-én.

A megállapodásban - amelyet a felek határozatlan időre kötöttek - kutatási, oktatási és képzési feladatok közös megvalósítására, illetve kidolgozására nyilvánítják ki együttműködési szándékukat.
Regionális és országos határkörű képzési programokat, továbbképzéseket szerveznek és indítanak be, közös képzési programokhoz kapcsolódó szakanyagokat dolgoznak ki és szerkesztenek, valamint szakértőként működnek közre specifikus oktatási feladatok ellátásában.

Közös konferenciákat szerveznek és bonyolítanak le, prezentációkat, előadásokat tartanak szakmai rendezvényeken, a fogyasztóvédelemmel és élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos ismereteket terjesztik, szakértői tanulmányokat készítenek, szakmai tanácsadást végeznek, valamint a fogyasztók széles körét érintő élelmiszerbiztonsági szakértői véleményeket készítenek.

A fogyasztóvédelemmel és élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos közös pályázatokat készítenek, konzorciumokat szerveznek közös projektek megvalósítására, közös szakmai kiadványokat szerkesztenek és adnak ki.

EU-s pályázatokon közösen vesznek részt, nemzetközi pályázati programokat dolgoznak ki, interregionális, illetve határmenti együttműködés intenzívebbé tétele szakmai szervezetekkel és a harmadik ország szakmai felzárkózásának elősegítése.


edupress.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk