kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Pályázat fiatal pályakezdők képzésére

Pályázatot hirdetett a Coca-Cola HBC Magyarország olyan civil szervezeteknek, amelyek készek munkanélküli fiatalokat oktatni a vállalat által kezdeményezett #énjövőm program tananyaga szerint, elsősorban vidéken. A vállalat 2020-ig 8000 fiatal képzését tűzte ki célul.

A Coca-Cola HBC Magyarország olyan civil szervezeteknek hirdetett pályázatot, amelyek a vállalat Budapesten és vidéki nagyvárosokban már zajló #énjövőm képzési programjának kiegészítéseként képesek - egyedi helyismeretükre támaszkodva - elsősorban vidéken még több fiatalt bevonni a programba, és számukra egy egynapos képzést megtartani.

Az üdítőitalgyártó idén szeptemberben indította el a programját és a tervek szerint 2020-ig 8000 fiatalnak nyújt az elhelyezkedésüket segítő tréningeket. A vállalat a felnőttoktatásban évtizedes tapasztalatokkal rendelkező szervezeteket bízott meg az #énjövőm program tananyagának oktatásával, a most meghirdetett pályázat győzteseit pedig ingyenesen felkészíti a tananyag átadására.

„A nemzetközi célkitűzésekkel összhangban indítottuk el az #énjövőm programot Budapesten és az Észak-magyarországi régióban. Nagy öröm számunkra, hogy ilyen rövid idő alatt több mint 600 fiatalt sikerült bevonni a képzéseinkbe. Ez alatt a néhány hét alatt bebizonyosodott, hogy szükség van erre az egynapos ingyenes tanfolyamra, ahol többek között önismeretre, állásinterjú helyzetekre és a visszajelzések kezelésére tanítjuk a fiatalokat.” - mondta Tóth Valentin, vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgató. „Ahhoz, hogy jövőre országos szintre emeljük az #énjövőm programot és még több fiatalhoz jussunk el, a civil szervezetek nagy segítségünkre lesznek.”

A kiírás szerint a pályázók legalább 10 olyan 18 és 30 év közötti fiatal részvételével indíthatják el a képzést, akik sem oktatásban, sem képzésben nem részesülnek, és nem is dolgoznak. A szervezőknek 2018. március végéig legalább három, legfeljebb 20 ilyen képzést kell lebonyolítaniuk, amelyekért a Coca-Cola HBC Magyarország egyedi díjat fizet.

A pályázat beküldési határideje 2017. december 15. A részletes pályázati kiírás a vállalat weboldalán érhető el.

Az #énjövőm képzési program a Coca-Cola Hellenic csoport 28 országra kiterjedő kezdeményezésének hazai változata. A Coca-Cola HBC Magyarország a Közép-európai Egyetem kutatói által elvégzett reprezentatív felmérés eredményeire építve állította össze a magyarországi képzés tananyagát, amely így elsősorban az önismeretre és kommunikációra, az állásinterjú helyzetek és a visszajelzések kezelésére fókuszál. A vállalat azért a fiatalokat célozta meg a programjával, mert az ifjúsági munkanélküliség még mindig 10 százalék körül van Magyarországon, szemben az teljes népességen belül mért 5 százalék körüli értékkel. Ráadásul a nemcsak munkanélküli, de az oktatásból is kiesett fiatalok aktivitási rátája is alacsony - tehát közülük viszonylag kevesen keresnek munkát - így esetükben a legnagyobb a veszélye a tartós munkanélküliség kialakulásának.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY

Az EY az Év Üzletembere díjra augusztus 10-ig lehet jelentkezni. Teljes cikk

Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk