Megjelent: 17 éve

Év végi parti a csapatépítés legjobb módja

A cégek lassan már készülnek az év végi partikra, ahol nemcsak alkalmazottaik egész évi teljesítményét köszönhetik meg, hanem az - oldottabb hangulatnak hála - a jobb kommunikációt, illetve együttműködést is elősegíthetik - írja a Világgazdaság.

A Hanwha Bank Magyarország Zrt. karácsonyi partijára például minden dolgozó hivatalos, az alacsony beosztásúaktól a vezetőkig bezárólag, igaz ezt máshogy megoldani amúgy sem lehetne, mivel a cég mindösszesen 55 fővel működik. A rendezvény általában egy ajándékosztással egybekötött laza csapatépítő fogadással veszi kezdetét, ami végül önfeledt karaokéba, illetve vad táncolásba fullad, megkönnyítve ezzel olyan kollégák egymásra találását, akik eddig nem nagyon voltak közös hullámhosszon.

A Hérosz Zrt. évzáró partija szintén a munkatársak megismerkedését célozza, mivel az iparág (építőipar) sajátosságai miatt általában keveset érintkeznek egymással a kollégák. Mentes Zsolt, a cég vezérigazgatója szerint ez a csapatépítés sokat segít a dolgozók motiválásában, hiszen fontos, hogy minél előbb kialakuljon bennük - a cég égisze alatt - az együvé tartozás érzése. Lényeges még a helyszín, illetve a program megválasztása is, mindig olyan helyet kellett ugyanis találniuk, ahol fiatal és idős, fizikai és szellemi munkás egyaránt jól érezheti magát.

Az egyre népszerűbb társadalmi felelősségvállalás korában azonban sok cég dönt úgy, hogy karácsonyi ajándékok vásárlása helyett inkább civil szervezetekre "költi el" protokollkeretét, különösen mivel a pozitív adózás előtti eredmény maximum húsz százalékáig levonhatják az azt az adóalapból. Magyarán az adomány után nem kell adót fizetni, ha az adott cég közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú szervezetet támogat - olvasható a Világgazdaságban.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk