Szerző: Berta László
Megjelent: 4 éve

Kevesebb pénze és joga lesz a szakképzésben dolgozóknak?

Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke elmondta lapunknak, hogy a Közalkalmazottak Jogállásáról szóló törvény jelenleg sokkal nagyobb védelmet és több előnyt jelent annál, mint amit a Munka törvénykönyve adna a szakképzésben dolgozó 30-40 ezer főnek. A sajtóban jelent meg, hogy a kormány tervei szerint a szakképzésben dolgozók elveszíthetik közalkalmazotti jogviszonyukat.

Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke (PSZ) kifejtette a HR Portálnak, hogy a Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) jelenleg sokkal nagyobb védelmet és több előnyt jelent annál, mint amit a Munka törvénykönyve adna a szakképzésben dolgozó 30-40 ezer főnek, ugyanis az Mt. alapján bevezethetik a 400 óra túlmunkát - ami rabszolgatörvényként híresült el -, alacsonyabb az alapszabadság, és az Mt. nem tartalmazza a jubileumi jutalmat sem. (A szakképzésben dolgozók 30-40 ezres létszámában a pedagógusok mellett a segítő munkatársak is benne vannak.)

A Pedagógusok Szakszervezete számára elfogadhatatlan és felháborító, hogy a sajtóból értesült arról, hogy a szakképzésben dolgozók elveszíthetik közalkalmazotti jogviszonyukat. Közleménye szerint a PSZ ezt firtató kérdésre a Szakképzési Innovációs Tanács (SZIT) legutóbbi ülésén még kitérő választ adott az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviselője.

Gosztonyi Gábor beszélt lapunknak arról a sajtóból ismertté vált lehetőségről, hogy az előterjesztés bérrendezést helyez kilátásba, a szakmai oktatók számára „tág lehetőség nyílik” majd a béralkura is, vagyis az egyéni alku lehetőségét adnák meg a szakképzésben dolgozó pedagógusoknak: „Amennyiben igaz, hogy egyéni alkukat köthetnének a szakoktató iskolák a pedagógusokkal, visszalépés lenne a szakszervezetek megerősödése előtti időkhöz, a XIX.-XX. század fordulójához. Semmiképpen nem jelentené a tanárhiány megoldását és az alacsony bérek emelkedését sem, hiszen lefelé is megengedné a mozgást.”

A PSZ már korábban felhívta a figyelmet: nem támogatja, hogy a szakképzést kiszakítsák a köznevelés rendszeréből. A szakszervezet szerint álságos, ami a legutóbbi kormányinfón elhangzott: a szakképzésben oktatók Munka törvénykönyvének hatálya alá kerülését azzal próbálják magyarázni, hogy így magasabb lehet a bérük, arról viszont nem beszélt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, milyen veszélyei lesznek ennek a munkavállalókra nézve, hogyan alakulhat át pl. a munkakörük, illetve honnan lesz pénz a magasabb fizetésükre.

A PSZ felszólítja az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM-et), hogy még a kormány döntése előtt bocsássa a törvénytervezetet társadalmi vitára, a szakképzésben foglalkoztatottak jogviszonyának átalakításáról egyeztessen a szociális partnerekkel, valamint a szakmai szervezetekkel. Ilyen egyeztetésnek tekinti a PSZ azt a meghívást, amelyet a sajtóban megjelent hírek után kapott: október 30-án várják a szakszervezet képviselőit az Innovációs és Technológiai Minisztériumba. A PSZ bízik abban, hogy az érdemi egyeztetések megkezdéseként értékelheti majd a találkozót. A HR Portál kérdésére Gosztonyi Gábor elmondta: úgy tudja, a tárgyalóasztalnál ott lesz Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár és Bódis József tudás- és innováció-menedzsmentért felelős államtitkár is.

Országos tüntetés lehet belőle

A PSZ mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy kilép a Szakképzési Innovációs Tanácsból. Erről levélben tájékoztatták Palkovics László minisztert. A kilépést azzal indokolják, hogy az elmúlt egy évben megjelent jogszabálytervezeteket a SZIT nem véleményezhette - hangzott el a PSZ budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen a részletekről Gosztonyi Gábor alelnök számolt be 2019. október 25-én. A közlemény szerint egyre elkerülhetetlenebbnek látják az országos tüntetést.

A közleményben szerepel, hogy október 24-én az Emmi és a Klebelsberg Központ képviselőivel ült tárgyalóasztalhoz a PSZ elnöke és két alelnöke. A PSZ kezdeményezésére összehívott találkozón a szakszervezet bérköveteléseit elutasították, és erről újabb tárgyalási fordulót tűztek ki. A heti fix óraszám rögzítésében partnerek, ám ennek mértékéről szintén további egyeztetés lesz, miként a pályakezdő pedagógusok támogatásáról is.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mennyi az annyi, avagy vágyálom, vagy valóság a kétszámjegyű béremelés?

25%-os béremelésért harcol a volánbusz-sofőrök egyik szakszervezete, a amelynek munkabeszüntetése több-kevesebb bosszúságot okozott vasárnap és... Teljes cikk

Kétnapos sztrájk jön a Volánnál

A Volánbusz továbbra is vitatja "az indokolatlan munkabeszüntetés" jogszerűségét . Teljes cikk

Ennyi pedagógus mondott fel az év eleje óta

A szakszervezeti vezető szerint a státusztörvény mellett sok más körülmény is közrejátszik abban, hogy sokan hagyják ott a tanári pályát. Teljes cikk