kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Már az idén döntenek az iparűzési adóról

A vártnál korábban tárgyalja az Európai Bíróság a magyar iparűzési adó ügyét, így már az ősszel ítélet születhet az adónemről - tudósít a Napi Gazdaság.

A helyi iparűzési adó (ipa) közösségi joggal való összhangját érintő ügyekről még a nyári szünet előtt, június 28-án tárgyal az Európai Bíróság (EB).

Nem számított ilyen korai időpontra Oszkó Péter, de a Deilotte elnöke szerint pozitívum, hogy az ítélet már az idén ősszel megszülethet, így hamarabb lezárulhat az ügy. Júniusban a Zala, illetve a Vas megyei bíróság indítványáról tárgyal az EB, amely hét nagyvállalat (E.On, Erste Bank, Kögáz, OTP-csoport (bank és biztosító), Schneider Electric Hungária Rt., Tesco, Vodafone) magyarországi ügyét érinti. Az ipával kapcsolatban a magyar Legfelsőbb Bíróság is a luxemburgi testülethez fordult, ám az eljárást a mostani ügyekkel kapcsolatos ítélethozatalig felfüggesztették.

A fő kérdés, hogy az ipa forgalmi típusú adónak minősül-e. Ha így lenne, akkor az uniós irányelvekbe ütközne, ilyenből ugyanis csak egy vethető ki egy tagállamban, ami esetünkben az áfa. További kérdés, hogy a csatlakozási dokumentumban az adókedvezményekre 2008-ig kapott derogáció feljogosítja-e Magyarországot az adónem fenntartására is, ez azonban csak akkor lényeges, ha forgalmi típusú adónak minősítik az ipát - olvasható a Napi Gazdaság cikkében.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk