Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Csökkent a munkanélküliség Franciaországban

A munkanélküliség 9 százalék alá csökkent Franciaországban tavaly az utolsó negyedévében, a mutató 2009 óta nem volt ilyen alacsony - írja az MTI.

images

Franciaország tengerentúli területein 8,9, míg az anyaországban jelenleg 8,6 százalékos a munkanélküliségi ráta, ami egy év alatt több mint egyszázalékos csökkenést jelent.

Bruno Ducoudré, a francia gazdasági konjunktúrák francia megfigyelő intézetének (OFCE) közgazdásza szerint 2017-ben a tömeges munkahelyteremtésnek köszönhetően indult meg a munkanélküliség csökkenése.

A magánszektorban létrejött munkahelyekről kedden megjelent statisztikák szerint a francia munkaerőpiac felgyorsult: 2017-ben 253 ezer új munkahely jött létre, elsősorban a szolgáltató szektorban. Franciaországban tavaly 1,9 százalékos volt a gazdasági növekedés, ami hatéves csúcs.

Emmanuel Macron államfő megválasztásakor azt ígérte, hogy ötéves mandátuma végére 7 százalékra csökkenti a munkanélküliséget, amely egy évtizede stagnált 10 százalék körül.

Benjamin Griveaux kormányszóvivő elmondta: a gazdasági környezet a reformoknak köszönhetően kedvezőbb lett, és a beruházások területén is kézzelfoghatóak az eredmények.

A munkaerőpiac rugalmassá tételét célzó munkajogi reform után a kormány megkezdte az egyeztetéseket a szakképzés reformjáról, amelynek célja, hogy a vállalatok könnyebben találjanak az igényeiknek megfelelő munkaerőt.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk