kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Enyhén csökkent a munkanélküliségi ráta

A 2007. január-márciusi időszakban 3 millió 906 ezer embert foglalkoztattak, és 316 ezren voltak munkanélküliek. A munkanélküliségi ráta 7,5 százalékot mutatott, ami enyhe, 0,2 százalékpontos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az állástalanok közel fele egy éve, vagy annál régebben keresett munkát - jelentette a KSH.

2007 első negyedévében átlagosan a 15-64 éves népesség 61,6 százaléka, a munkavállalási korúaknak pedig 64,7 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből. A vizsgált időszakban 20 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban, így a foglalkoztatotti létszám átlagosan 3 millió 906 ezer volt. A nemzetközi összehasonlításban használt 15-64 éves korcsoport foglalkoztatási rátája a vizsgált időszakban 56,9 százalék volt, 0,2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban.

A munkanélküliek száma a 2007. január-márciusi időszakban 316 ezer, a munkanélküliségi ráta 7,5 százalék volt, ami enyhe, 0,2 százalékpontos csökkenést jelent az előző év azonos időszakihoz képest. (Az Eurostat által publikált regisztrációs munkanélküliségi adatok dinamikája alapján továbbvezetett harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő februárban: EU-15: 7,2 százalék, EU-27: 7,7 százalék, Magyarország: 8,5 százalék.)

A munkanélküliek 18,5 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 18,1 százalék volt, ez 0,9 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel ezelőtti értéknél. Továbbra is nagyon nehéz munkát találni, a munkanélküliek 48,8 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,4 hónapnak felelt meg - tudatta a KSH.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium közleménye szerint a tavalyi év egészét az aktivitás növekedése jellemezte. A foglalkoztatási ráta 0,4 százalékponttal, az aktivitási ráta 0,5 százalékponttal, a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal nőtt. 2005. évhez képest éves átlagban a foglalkoztatottak száma 29 ezer fővel 3 millió 930 ezer főre, a munkanélküliek száma 13 ezer fővel 317 ezer főre emelkedett. Az inaktívak száma 42 ezer fővel csökkent, a 3 millió 475 ezer fős érték 1994. év óta a legalacsonyabb - olvasható a közleményben.

Idén áprilisban 83 ezer volt az Állami Foglalkoztatási Szolgálathoz bejelentett álláshelyek, azaz a munkaközvetítésre rendelkezésre álló munkalehetőségek száma, ez 17 ezerrel kevesebb, mint tavaly ilyenkor volt. A csökkenés elsősorban a külföldiek által betöltendő állások iránti bejelentések visszaesése miatt következett be, mivel 2007. január 1-jétől Románia és Bulgária is az Európai Unió tagjává vált.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk