kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Egy bérprogram törvénykövetéssel

PIRAMIS™: egy bérszámfejtő program törvénykövetéssel, 25 éves fejlesztői múlttal. Igen, ajánljuk Önnek, sőt, ha szoftverváltási döntés előtt állnak, számolnia is kell vele. Miért? Érdemes lesz tovább olvasni!

A cikk írása jó apropó volt arra, hogy átgondoljuk, hogy egy 25 éve szakadatlanul fejlesztett bérprogram mit adhat ma, 2018-ban a felhasználóknak?

Miért érdemes egy ilyen múlttal rendelkező szoftver mellett dönteni például azoknak a döntéshozóknak, akik 2019. év januárjától már egy új bérszámfejtő programmal támogatnák vállalatuk bérügyviteli, HR folyamatait?

Szerződésben vállalt kötelezettség a törvénykövetésre

A bérügyvitel és a kapcsolódó vállalati folyamatok esetében közismerten változó a jogi környezet. Az L-SOFT support támogatás keretében vállalja a hatályos jogszabályi változások átvezetését a PIRAMIS™ humán szakértői rendszerében, melyre szerződéses kötelezettséget vállalt.

Óriási funkcionalitás=nagy tudású program

Igen, 25 év alatt sokat fejlesztettünk, „tettünk bele bőven” funkcionalitást. Ezek a szolgáltatásbővítések részben a törvényi változások miatt, részben saját fejlesztési igényeink okán, és egyáltalán nem elhanyagolható mértékben a nagyvállalati ügyfélkörünk igénye alapján került a PIRAMIS™ bérprogramba.

A menüpontok, kapcsolódó lehetőségek menedzselésével a szoftver mégis képes ezt az impozáns menürendszert, ezáltal a szoftverben kezelt bérügyviteli munkafolyamatokat könnyen áttekinthetővé, sőt akár cégenként, felhasználónként egyedivé is tenni.

Kipróbált, jól működő szoftverfejlesztési mechanizmus áll a PIRAMIS™ rendszer egésze mögött. Igy a törvényi változások miatti törvénykövető fejlesztések, az egyedi igények kiszolgálása is bevált projekt módszertanok alapján, illetve az L-SOFT által a saját igényrendszerére kialakított, folyamatosan ellenőrzött és fejlesztett folyamatokkal történik.

A vállalati bérösszesítő egyik megjelenítési lehetőségének képernyőképe


Webes fejlesztések=korszerű önkiszolgáló programok

Milyen válaszokat ad a mai igényekre egy ilyen komoly fejlesztői múlttal rendelkező szoftver - és itt említsük meg az L-SOFT-ot is - és egy stabil gazdasági, emberi erőforrás háttérrel, szakmai múlttal rendelkező szoftvervállalat?

A desktop bérprogram webes alkalmazásokkal kiegészülve egy integrált megoldáscsomagként fedheti le azt a komplex igényt, hogy a vállalati HR ügyviteli határait szélesítse, a feladatokba engedjen betekintést, egyszersmind ossza meg azokat a munkavállalókkal!

PIRAMIS™ BÉRem fizetési lapok és Bérkarton lekérdezése


Évek óta tartó trend ez, az elsőként kibocsátott megoldásaink már az első „ráncfelvarráson is túlestek” a közelmúltban. 2017-ben szabadságigényléssel, munkaidő-rögzítéssel egészült ki a PIRAMIS™ webes termékpalettája… és igen! Ajánljuk, mert már megkerülhetetlenül ott van a PIRAMIS™ humán szakértői rendszer a hazai piacon.

Keresse az L-SOFT-ot a portálján további információért, ajánlatkérésért
http://www.hrportal.hu/rdl/tagads/1000321/www.lsoft.hu/berprogram-torvenykovetessel/
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk

Költségelemzést Támogató Munkaidő-Nyilvántartás

A munkaügyi nyilvántartások, munkaidőadat-nyilvántartás és bérszámfejtés általánosan alkalmazott módszereit egyes esetekben el lehet, és... Teljes cikk