kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Bővít a német légi ipari cég: 230 új munkahely Nyírbátorban

Mintegy 3,7 milliárd forint értékű beruházással bővíti kapacitását a Diehl Aircabin Hungary német légi ipari beszállító vállalat Nyírbátorban. Szijjártó Péter külgazdasági-, és külügyminiszter elmondta, hogy a magyar kormány 1,38 milliárd forint támogatást biztosít a fejlesztéshez- írja a jarmuipar.hu.

Szijjártó Péter hozzátette: az 1902-ben alapított, máig családi tulajdonban lévő vállalat beruházása nyomán 230 új munkahely jön létre, új épületeket építenek, gépeket szereznek be. "Ha van olyan iparág, ahol a biztonságnak, precizitásnak főszerepe van, a repülőgépgyártás ilyen" - mondta.

"A légi utasok száma évi 5,4 százalékkal emelkedett, így nő a légitársaságok igénye repülők iránt, amihez új beszállítók, új gyártási kapacitások kellenek. Az Airbus család új típusú repülőgépe, az A350-es iránti piaci igény is egyre nő, ehhez a géphez gyártják Nyírbátorban a kabinok belső berendezéseit" - tette hozzá a miniszter.

A cég vezérigazgatója felidézte, hat éve hozták létre a nyírbátori leányvállalatot, amely az első Németországon kívüli termelési egysége volt a cégnek. Pár alkalmazottal kezdték a működést, mára már több mint 500 munkavállalót foglalkoztatnak, és Nyírbátor teljes gazdasága hasznát látja a cég jelenlétének, sok területen támaszkodnak a helyi vállalatokra.

A nyilvános cégadatok szerint a Diehl Aircabin Hungary Kft. 2016-ban 22,4 millió euró értékesítési árbevételt ért el, az egy évvel korábbi 16,2 millió euró után. A cég tavaly 670,7 ezer euró nyereséget könyvelhetett el.

jarmuipar.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
"Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek?

A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk

Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon?

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé a kormány: 2030-ra 85%-ra szeretnék emelni a magyarországi foglalkoztatottsági rátát. Ehhez főleg a 15-29 éves... Teljes cikk