kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Nem a dolgozókon akarnak spórolni az önkormányzatok

A várttal ellentétben nem indultak meg tömeges elbocsátások a polgármesteri hivatalokban. A Világgazdaság által megkérdezett önkormányzati vezetők nyilatkozatai szerint egyre több feladat hárul az önkormányzatokra, ezért minden emberre szükség van. Ugyanakkor az oktatásban, egészségügyben dolgozók joggal aggódhatnak.

Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára a minap arról nyilatkozott: az önkormányzati költségvetésekből kitűnik, hogy a következő hetektől országosan akár 30 százalékos létszámleépítések is elképzelhetők a polgármesteri hivatalokban, amelyek összlétszáma jelenleg mintegy 38 ezer fő.

A Világgazdaság által megkérdezett önkormányzati vezetők azonban nem osztják ezt a pesszimista jóslatot. Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára azt mondta: a választásokat követő évben nagyobb mozgások tapasztalhatók, ráadásul ebben az esztendőben nagyon nehéz gazdasági helyzetben vannak a városok, falvak, így azt lehetett hinni, hogy a megszorítások a munkatársakat is érintik. Csakhogy az utóbbi időben egyre több feladat hárul az önkormányzatokra, így nagy szükség van a köztisztviselőkre, a TÖOSZ-hoz is legfeljebb kismértékű felmondásokról érkeztek hírek.

Az intézményeknél azonban más a helyzet - fogalmaz a főtitkár. Az iskolabezárások, -összevonások miatt számos pedagógusnak kell vennie a kalapját a tanév végén. De hasonló következményei lesznek az egészségügyi reformnak is. A szociális intézményeknél azonban még bővülésre is szükség lenne, hiszen a jelenlegi létszámokkal képtelenek ellátni a feladatokat.

A kisebb településeken az eleve alacsony létszám miatt sem küldhetnek el túl sok embert. Szentkirály kétezer lelkes község, a hivatalban a polgármesteren és a jegyzőn kívül nyolc ember dolgozik - közölte Szabó Gellért, a település irányítója. A kisebb falvakat különösen az oktatásfinanszírozás átalakítása hozza nehéz helyzetbe, de nem elbocsátásokkal akarnak úrrá lenni ezen, hanem egyes fejlesztéseket hagynak el, így például kevesebb kerékpárutat építenek.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk