kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

IATA képzési központ Budapesten

Partnerségi megállapodást kötött a Budapest Airport (BUD) és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA), a világ legnagyobb légitársaságokat tömörítő kereskedelmi szervezete. Ezzel Budapest felkerült a világ legfontosabb légiközlekedési szakmai képzési központjainak térképére - írják sajtóközleményükben.

Az együttműködés keretében a budapesti repülőtér megkapta az ún. „IATA regionális tréning partner” címet, ami azt jelenti, hogy a IATA által szervezett nemzetközi képzések egy részét a budapesti helyszínen, vagyis a Budapest Airportnál tartják meg.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség képzései iparágon belül irányadónak számítanak és a légiközlekedés teljes spektrumát lefedik, éppen ezért kiemelkedő és elismert tréningjeit világszerte nagy érdeklődés kíséri. Egész Európában csak néhány regionális tréning központ működött eddig, ehhez csatlakozott most Budapest. A többi európai helyszín Frankfurt, Athén, Moszkva, Riga és Isztambul.

Az IATA tréning partnerség révén már az idei évben komoly, többnapos szakmai képzéseknek ad helyet a Budapest Airport: júniusban egy háromnapos kríziskezelési szimulációs tréning, szeptemberben egy ötnapos biztonsági menedzsment oktatás, októberben pedig egy háromnapos képzést szerveznek a légi teheráru kiszolgálásról.

Tapasztalatok szerint a képzésekre Európa bármely országából, de akár más földrészről is érkezhetnek érdeklődők. Takács József, a Budapest Airport stratégiai HR fejlesztési vezetője elmondta, hogy egy-egy témakörben évente akár több száz szakembert is kiképez a IATA a világszerte üzemelő tréning központokban. Hozzátette, hogy idén - Európában hatodikként - Budapest is bekerült a képzési helyszínek közé, ezzel is növelve a magyar főváros szerepét a nemzetközi légiközlekedés fejlesztésében.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mire figyeljünk a külföldi vendégmunkások beillesztésénél?

A harmadik országbeli munkavállalók beillesztése, a kulturális különbözőségek kezelése, kihívásokkal teli folyamat lehet. Hódosi Zoltán két... Teljes cikk

Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben

Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk

Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH

Új felnőttképzési program indul tavasztól a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében. Teljes cikk