Megjelent: 17 éve

Óvodát újítottak fel a Pannon munkatársai

A Nógrád megyei Diósjenő óvodáját újították fel a Pannon munkatársai július 20-án - közölte a cég sajtóközleményében.

A mobilszolgáltatónál már hagyomány, hogy a csapatépítő tréningek keretében különböző közösségeknek segítenek a pannonosok. A rendszer- és szolgáltatás üzemeltetési igazgatóság 35 munkatársa a település óvodájának épületét tette szebbé és egészségesebbé.

Az egész napos munka során festettek az óvodában és hosszú idő után az udvari játékok is megújultak: az üzemeltetési osztály munkatársai átcsiszolták és átfestették a fa- és fémjátékokat és a fedett foglalkoztatóra is új tetőt szereltek.

A disójenői óvodába 110 gyermek jár, közülük több halmozottan hátrányos helyzetű, magatartászavaros, megkésett beszédfejlődésű gyermek. Az óvoda folyamatos felújításra szorul, de a szűkös költségvetés ezt eddig nem tette lehetővé.

A Pannon vállalati felelősségvállalásának fontos része, hogy munkatársait bevonja a helyi közösségek életét jobbá tevő tevékenységekbe.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk