kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Sztrájkköveteléseikről írtak levelet Orbán Viktornak a szakszervezetek

Kollektív munkaügyi vitát kezdeményez az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság arra kérve a kormányt, hogy öt napon belül jelölje ki az egyeztető eljárásban résztvevő képviselőjét - közölte a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma az MTI-vel.

A sztrájkbizottság öt pont köré rendezve fogalmazta meg a követeléseikről szóló, Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett levelet, amelyet szerdán adtak át.

Az OKSZ azt követeli, hogy emeljék a közalkalmazotti fizetési osztályok első fizetési fokozatait, a köznevelésről szóló törvény vonatkozó jogszabálya szerinti illetményalap számításának vetítési alapja legyen a mindenkori minimálbér, valamint 100 százalékkal emelkedjen a költségvetési törvényben meghatározott, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti illetménypótlék számítási alapja.

Követelik továbbá, hogy azon közszolgálati ágazatok esetében, amelyeknél korábban ágazati pótlékot - bölcsődei, szociális ágazati összevont, kulturális - állapítottak meg, a pótlék összegét számítsák be az illetménynövekedés, a jubileumi jutalom, valamint egyes bérpótlékok számítási alapjába.


Az OKSZ képviseli az MKKSZ kormányzati tisztviselők és önkormányzati köztisztviselők keresetének rendezésére irányuló sztrájkkövetelését. A sztrájkbizottság az egyeztetések eredményének függvényében dönt az esetleges sztrájk időpontjáról - írták a kormányfőnek címzett levélben.

Az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság ügyvivője Földiák András, a SZEF elnöke. Tagjai a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Hírközlési, Média és Távközlési Szakszervezeti Szövetség, a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete, a Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete és a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete.

mti
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk