kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A fekete munka növeli az ukrán nyugdíjalap hiányát

A feketén foglalkoztatottak magas, 23,1 százalékos aránya miatt az ukrán nyugdíjalap 2017-ben több mint 30 milliárd hrivnya, azaz több mint 282 milliárd forint veszteséget szenvedett el - írja az MTI.

A nyugdíjalap tavaly decemberi beszámolója szerint a kassza hiánya összesen mintegy 140 milliárd hrivnyát tett ki. Az idén nem számolnak jelentős javulással, a nyugdíjalap idei költségvetését a kormány 139,3 milliárd hrivnya deficittel hagyta jóvá január közepén.

Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentésében hozzátette, hogy az állami statisztikai hivatal adatai szerint 3,7 millió ember, azaz minden harmadik munkavállaló dolgozik az országban munkaszerződés nélkül. A legnagyobb az arányuk - 42,7 százalék - a mezőgazdaságban, míg a kereskedelemben 19,6 százalék, az építkezéseken 15,7 százalék, az iparban 5,3 százalék, a közlekedésben pedig 3,3 százalék.

Ukrajna legnagyobb hitelezője, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik fő követelése a kölcsönök további folyósításáért cserébe, hogy Kijev csökkentse a nyugdíjalap évről-évre jelentkező nagy összegű hiányát, amelyet rendre az állami költségvetésből fedeznek.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk