Megjelent: 17 éve

A kormány óvatos a bérajánlással

A növekvő bérterhek a kereskedelmet érinthetik a legérzékenyebben, így ott elbocsátásokra lehet számítani. Ha viszont 4, 5 százaléknál alacsonyabb bérajánlás születik, az egyértelmű havi veszteség a dolgozóknak, mivel a kormány által ajánlott keresetnövekedés mindössze a reálkeresetek értékének megőrzéséhez elegendő.

Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) várhatóan pénteken indul az országos béralku, itt a kormány a bruttó keresetek 4, 5 százalékos növelését javasolja majd a versenyszférának, míg a legnagyobb szakszervezeti szövetség ennek a dupláját terjeszti elő.

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) szerint ugyanis kilencszázalékos emelésre van szükség ahhoz, hogy a GDP várható növekedésével egyenlő, vagyis 2, 8 százalékos reálbér-emelkedés valósuljon meg. A szakszervezeti oldal véleménye egyelőre nem egységes, a Munkástanácsok Szövetsége például jelezte, két számjegyű béremelést akarnak 2008-ban.

- Ez irreális, sőt, addig nincs is miről alkudozni, amíg ki nem derül, hogy 2008-ban milyen lesz az adórendszer. Az érdemi egyeztetésekhez, egyezség születéséhez a kormánynak kompromisszumkésznek kell lennie az adó- és költségvetési vitában - hangsúlyozta a Világgazdaságnak a Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára (VOSZ).

Az adótörvények vitája egyébként másfél hete kezdődött az OÉT-ben, és most pénteken folytatódik. Dávid Ferenc szerint, a tárgyalási lehetőségeiket befolyásolja majd, hogy a szaktárca elfogadja-e a szövetség korábbi javaslatát, miszerint a társasági adózásban a jelenleg hatályos öt millió forint helyett ötven millióra emelkedjen az adóalap, amely után tíz százalék lenne az adó, ha a cég a bevétel meghatározott részét fejlesztésre fordítja. A főtitkárnak az a véleménye, hogy a 2008-as bérajánlás nem lehet kárpótlása a 2007-es reálkereset-romlásnak. Szinte pangó gazdaság mellett komolytalan dolog két számjegyű bruttó bérnövekedésről beszélni.

Bár az OÉT munkaadói szövetségeinek sincs még oldalálláspontja, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ) szerint a 4, 5 százalékos bérajánlás reálisnak tűnik, ez az arány az, amelyet minden vállalkozásnak ki kell tudnia termelnie. Komoróczki István, a szövetség titkára kifejtette, hogy főleg a kereskedelemben várhatók elbocsátások a növekvő bérterhek miatt. Az országos minimálbér (65 ezer helyett 69 ezer forint lesz) és a garantált bérminimum (a legkisebb keresetnél 20-25 százalékkal több, attól függően, hogy a szakképzett munkaerőnek hány év tapasztalata van) emelése ezt az ágazatot érinti a legérzékenyebben.

Komoróczki jelezte, az országos érdekegyeztetésben is kérni fogják annak a tárgyalását, hogyan lehetne csökkenteni a szakképzetteknek járó kötelező béremelést. Az ÁFEOSZ nem akar újabb három évre szóló bérmegállapodást kötni, mivel az ennyire kiszámíthatatlan gazdasági környezetben ennek nincs létjogosultsága.

- Bár az országos, konszenzuson alapuló bérajánlás rendkívül értékes, még egyszer nem írunk alá olyan bérmegállapodást, amely várhatóan reálkereset-csökkenést okoz. Ha az eredeti konvergenciaprogramban leírt 3, 3 százalékos infláció következik be, megelégedtünk volna 6,5 százalékos bruttó kereset-növekedéssel - szögezte le Pataki Péter, az MSZOSZ elnöke.

Ha 4, 5 százaléknál alacsonyabb bérajánlás születik, egyértelmű havi veszteséget okoz a dolgozóknak, mivel a kormány által ajánlott keresetnövekedés mindössze a reálkeresetek értékének megőrzéséhez elegendő. Hódi Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke arra a pszichés jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy a 2-3 százalék alatti keresetnövekedés egyáltalán nem érződik. Az alelnök kiemelte, hogy ha az országos, a kollektív vagy a helyi béralkuk nem működnek, nem riadnak vissza a nyomásgyakorlástól, de bíznak benne, hogy nem lesz rá szükség.

A kormány óvatossága nem véletlen. Az OÉT számára készült előterjesztésből ugyanis kiderül, hogy az állami tulajdonú cégeknél a kormány csak az országos érdekegyeztetésben elfogadott bérajánlásig hajlandó az alkura.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk